Emlékszem: gyenge, kisgyermek kezemmel
Sárgás fövenyben sírt hányszor kapartam -
Ma sem mívelek mást, temetek én csak:
Birkózni nincs elég erő a karban.
Akkor sem kellett már a durva játék:
A markosabb gúnyolva földre verjen.
S mit értem el: nincs védőm, jóbarátom,
Sompolygó koldusok között a helyem.
Talán már jól esik a gyász, a sírás,
A dac s szenvedni vágyom egyre jobban.
S temetek csak: szívem, lelkem elosztom
Sok-sok panaszló, bánatos dalomban.
S elgördül az idők sötét fogatján
Száz énekem: picinyke kis koporsó.
S így tart ez mindig, és megnyugszom akkor
Amikor majd elindul az utolsó.
Mihály László
Székelyudvarhely, 1902. december 29. – Budapest, 1977. július 5.
Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 14. szám
