Ma lejjebb vagyok, mint tegnap,
holnap lejjebb leszek, mint ma:
verem
minden napom s letelte
azt jelenti, hogy újból
lejjebb estem, új nap vermébe s ez
újabb napokba torkol lefelé -
a függőleges nyitott Idő
üresen enged és enged alattam és
üresen ejt és
mindig gyorsabban – utolsó évem
kurtábbnak tünt, mint fent,
első gyermekkorom
hosszú lebegő napjai közül
egyetlenegy:
zuhanok,
s ahogy a vonzó Föld felé hulló
nehéz kő
növő sebességgel zúg át a mélység
összeugró méterein s kilométerein,
úgy zuhanok e folyton rövidülő
napokon-éjszakákon, e zsugorodó
hónapokon, semmisülő éveken át
feléd, kemény, roncsoló Fenék,
Föld, Föld, ki fekete gravitációddal
sodrod magadhoz nehéz életemet,
mióta megszülettem:
feléd, Halálom!
Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 6. szám
