Malmosi László: Lélekharang

Kis antológia

Sokszor nehéz és hihetetlen hinni
mint kúsza álom sompolyodik mellém,
hogy volt, ki hitt a számról mézet inni
s az arcom megbújt egyszer ennek mellén.

Mi lesz, ha mostan furdal már a kétség,
ha máma sem hiszem már mind igaznak,
ha elér majd a bibliázó vénség,
ha meghalok, majd hogyan higyjem aznap?

Aznap pedig nagyon kell hinni benne,
annélkül halni rém szomorú lenne…
S az illatos sok emlék, hogy elszéled…

Ránk ráncot karcol az időnek kése,
bús lélekharang az órák ütése,
és békéletlen haldoklás az élet.

Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 2. szám · / · Kis antológia

Márika néni meséi: Az eltáncolt papucsok

Örömmel köszöntöm Önt, ki azzal, hogy megnyitotta ezt az oldalt, betekintést nyerhet a bukovinai székelyek sokszínű és csodálatos világába.

Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy király. Annak a királynak volt tizenkét leánya. De azok a leányok éjjelen­te hol jártak, mit csináltak, azt a király nem tudta, s senki se. Elég az hozzá, hogy reggelre örökké eltáncolták a papucsukat. Minden áldott nap új papucsot, szép gyöngyös bársonypapu­csot vetetett nekik a király. S az másnap reggelre izzé-porrá volt szaggatva.

Kihirdette a király ország-világra, aki megtudja, hol járnak éjjel a leányai, hát a tizenkét leány közül azt választja feleségül, amelyiket akarja. De emellett még a fele királyságát is ráíratja.

Jelentkeztek is grófok, bárók, hercegek, válogatott cigányle­gények, de senki se tudta meg, hogy a királykisasszonyok hol s merre járnak. Mert este a legidősebb királykisasszony örökké megitatta az őrt, s az bizony úgy elaludt, mint a tej. Nem tudták a legények, hogy abban a borban, amelyiket ők megittak, álom­por van.

Volt az országban egy szegény juhászlegény. Őrizte a juho­kat, s ahogy őrizte, leült egy kicsit, hogy egyen a tarisnyájából. Ahogy ott eszegetett, nagy veszekedésre lett figyelmes. Abba­hagyja az evést, s megy a hang irányában, s látja, hogy három törpe emberke civakodik szörnyen egymással. Nagyot kacag a juhászlegény, s rájuk szólt:

- Ugyan bizony min veszekedtek?

- Hogy min? Hát azon veszekedünk, hogy apánk hagyott egy nagy kalapot, egy csizmát s egy köpönyeget, s ezen a három tárgyon mi nem tudunk megosztozni. Aki minket megtanít, hogyan osztozzunk meg, azt mi gazdagon megjutalmazzuk. Mert ennek a három tárgynak csodálatos varázsereje van. Aki a kalapot felteszi, az mindenfélét hall s lát, aki a köpönyeget magára borítja, az láthatatlan lesz, s aki a csizmába belelé­pik, az még ki se gondolja, hogy hová menjen, s már ott is terem.

Egyet villant az eszén a juhászlegénynek, hogy be jó lenne ez neki. Azt mondja:

- Na majd én becsületesen elosztom köztetek. Látjátok azt a nagy hegyet? Amelyiketek hamarabb felfut arra, s visszafut ide hozzám, azé lesz mind a három.

Megörvendtek a törpék, hogy ilyen jó tanácsot adott a juhászlegény. Futottak, ahogy csak a lábuk bírta, fel a hegyre. De a legény nem várta meg, hogy visszaérjenek, belelépett a csizmába, feltette a kalapot, magára terítette a köpenyt, s egyet lépett, kettőt, s visszatért a juhaihoz. . .

Visszaértek a törpék, de a juhászlegénynek bizony már hűlt helye volt. A legény kint maradt a legelőn estig, akkor aztán a juhokat hazahajtotta. Hát ahogy hazafelé ballag, találkozik egy öregasszonnyal.

- Jó estét, öreganyám!

- Adjon isten, édes fiam, te is ballagsz haza?

- Úgy bizony – feleli a juhászlegény. – Hát kend, öreg­anyám?

- Én is ballagok hazafelé. Hát hogy s mint vagy, te juhászle­gény?

- Hát elvagyogatok. Hanem tudja-e, nénikém, hallott-e róla, hogy a királykisasszonyok merre szaggatják a papucsukat, mert azt én szeretném megtudni.

- No azt könnyen megtudhatod – legyintett az öregasszony. – Csak kellene egy olyan köpeny, amelyik eltakar, hogy látha­tatlan legyél. De megmondom azt is neked, hogy ha este meg­kínálnak borral, nehogy elfogadd. Hanem öntsd inkább a kebe­ledbe. Mert abban a borban álompor van, attól aludtak el minden este az őrök. Ezért nem tudták meg, merre vannak a királykisasszonyok, hol táncolnak egész éjjel.

“Na – gondolta magában a juhászlegény -, van nekem kala­pom, köpenyem, csizmám. Elmegyek én, jelentkezem a király­nál.”

Az öregasszony elmagyarázta neki az utat. A juhászlegény megvárta a reggelt, s elment a királyhoz, jelentkezett.

- Felséges királyom, életem, halálom a kezedbe ajánlom, én ki állom a próbát. Meglesem, hol táncolnak a királykisasszo­nyok.

- Jól van – feleli a király -, már sok legénynek beletörött a bicskája, mert ha háromszor megpróbálod, és nem tudod meg, akkor a te fejed is odakerül, ahova a többié.

A legénynek a leányok szobája mellett adtak egy szobát. Lefeküdt, s úgy tett, mintha aludna. Betette a feje alá a kö­penyt, a kalapot s az ágy alá a csizmát. A másik szobában a lányok jót kacagtak, s úgy estefelé odavittek egy pohár bort. De a legény beleöntötte alattomban a csizma szárába. Nem itta meg. Tette magát, hogy alszik, erősen horkolt.

- Na – azt mondja a legidősebb leány -, ettől mi most mehe­tünk! Ez is elaludt, mint a többi.

Azzal egy ágyat félrehúztak, az ágy alatt volt egy ajtó, azt az ajtót felemelték, s a lépcsőkön mentek szépen lefele egyenként. Legelöl a legidősebb, utána a többi s leghátul a legkisebb királykisasszony. A legény csak erre várt, fejébe tette a kalapot, belelépett a csizmájába, magára terítette a köpenyt s uccu, a lányok után orozkodott.

Hát ahogy ment lefelé, véletlenül a legkisebbik királykisasszonynak reálépett a viganójára, a szoknyájára.

- Jaj – kiáltotta a leány -, valaki reálépett a ruhámra, valaki jön utánunk.

Megharagudott a nénje, s jól megszidta:

- Ó, ó, te örökké ijedezel, nincs itt senki! Tudod jól, hogy a legény, aki minket őriz, az alszik, mint a bunda.

De nem látták, hogy ott mozog hátul egy fekete kalap, mert csak a kalap látszott, köpeny, csizma nem. Mentek tovább, egyszer elértek egy gyönyörű szép ezüsterdőbe. Azon keresz­tülmentek, a legény utánuk. Akkor egyaranyerdő következett, s azon is keresztülmentek, utána egy gyémánterdő, azon is keresztülmentek, s egy olyan szép, kacsalábon forgó palotához érkeztek, hogy azt kimondani nem lehet. Ki volt világítva, szólt a muzsika, húzták a cigányok rettenetesen.

Mikor odaértek a királykisasszonyok, egy ajtó csak kitárult,

s tizenegy királyfi jött elejükbe. Mindegyik királykisasszony­nak volt párja, csak a legkisebbiknek nem. Táncoltak, mulat­tak, vigadtak. A juhászlegény meghúzódott az ajtó sarkánál, s alattomban még el is kapta a kicsi királykisasszonyt, s egyet­kettőt fordult vele. De a királykisasszony azt hitte, hogy egye­dül táncol, mert nem látott senkit. A többiek is el-elhúzták a királykisasszonyt, fordultak egyet-kettőt vele. Addig, hogy im­már hajnal felé járt az idő. Kezdtek készülődni a királykisasszo­nyok.

A juhászlegény is összekapta magát, még megivott egy-két pohár bort úgy, hogy senki se látta, s elindult visszafele.

Amikor jött, a gyémánterdőből letört egy nagy ágat, ment az aranyerdőn keresztül, onnan is letört egyet, akkor ment az ezüsterdőn keresztül, onnan is. Mire feljöttek a leányok, akkor­ra ő már ágyban volt.

Hazaérnek a királykisasszonyok, becsukják az ajtót, odahúz­zák az ágyat. Lesik a juhászlegényt.

- Na – legyint egyet a legidősebb -, kár volt ijedezni, alszik ez úgy, mint a bunda.

Így volt ez első este, így volt második este, három estén keresztül. Reggelre úgy eltáncolták a királykisasszonyok a pa­pucsukat, hogy még talpa is alig maradt, tiszta rongy volt. Az apjuk másnapra örökké újat csináltatott.

Eltelt a három nap, azt kérdi a király:

- Na, te legény, most vagy megmondod, merre járnak a lányaim, vagy a fejedet vëtetëm.

- Megmondom, felséges királyom!

Akkor a legény elővette a gyémánterdőből, aranyerdőből s az ezüsterdőből hozott ágakat, megmutatta a királynak:

- Jöjjön, felséges királyom, megmutatom az ágy alatt az ajtót, hol járnak le a kedves lányai, s tizenegy királylegénnyel egész éjjel táncolnak. A tizenkettediknek, a kicsi királykisasz­szonynak nem jutott párja.

Hát a leányoknak tágra nyílott a szemük a csodálkozástól. A király utánanézett a dolognak. Ő is lement az ajtón, az úton végig, ő is meglátta a kacsalábon forgó palotát s ábban a tizen­egy legényt.

- Na – ijesztett rájuk -, hogyha táncoltatok mostanáig a leányaimmal, most vagy feleségül veszitek őket, vagy elfogla­lom a ti kacsalábon forgó palotátokat! Hadat üzenek.

Mit volt mit tegyenek a legények, elvették feleségül a tizen­egy királykisasszonyt. A tizenkettediknek, akár hiszitek, akár nem, a juhászlegény jutott. Nem is bánta a kicsi királykisasz­szony, mert úgy megszerette a juhászlegényt, hogy azt kimon­dani nem lehet.

Csapott a király hetedhét országra szóló lakodalmat. Ki volt a legboldogabb? A kicsi királykisasszony. Utána tojáshéjba kerekedtek, s a kéményen leereszkedtek.

(A fenti mesét Sebestyén Ádám: Bukovinai székely népmesék című gyűjtéséből átdolgozta Kovács Ágnes.
A mese megjelent Kovács Ágnes: Eltáncolt papucsok című könyvében.)

Kozma László villamosmérnök, tudós emlékére

Ezen a napon Megszületett Kozma László villamosmérnök, tudós, az első magyar számítógép tervezője.
1902.11.28 – 108 éve történt

Az MTA tagja, a 20. századi távközlés- és számítástechnika kiemelkedő tudósa.
Munkássága kiemelkedő jelentőségű a távközléstechnika automatizálása, elméleti és gyakorlati kérdéseinek tisztázása terén, emellett nevéhez fűződik az első magyarországi digitális számítógép, a MESZ–1 megtervezése és üzembe állítása (1957).

Kozma László
(1902. 11. 28- 1983. 11. 9.)

1902. november 28-án született Miskolcon. 1921-ben a BME-re jelentkezett, de nem vették fel, ezért az Egyesült Izzóban mint villanyszerelő helyezkedett el. Szenvedélyesen érdeklődött minden telefonos áramköri rajz iránt, és elkezdett angolul tanulni, hogy a dokumentumokat eredetiben tanulmányozhassa. Tehetségét az Egyesült izzó vezető szakemberei azzal ismerték el, hogy ösztöndíjat adtak össze részére. Így 1925-tol a század első felének egyik legjobb műegyetemének, a brünni német műszaki egyetem hallgatója lett.

1930-tól kezdve az antwerpeni Bell Telphone cég mérnöke volt. Részt vett számos európai ország (Svájc, Belgium, Hollandia, Olaszország, stb.) távválasztási rendszerének a kidolgozásában, valamint a legújabb telefonközpontok, a 7E és az MA kifejlesztésében. A tehetséges mérnök pályája nagyon gyorsan emelkedett, ugyanis 1934 és 1938 között – egyedül vagy társakkal – több mint 25 szabadalmat adott be, a legenda szerint többet, mint a gyár többi mérnöke összesen.

1938 elején a gyár igazgatója megbízta, hogy a gyárban található alkatrészekből, amiket a telefonközpontokhoz gyártottak, számoló berendezést készítsen. Decimális gépet tervezett, amelynek legfontosabb eleme a 11 ívpontos kapcsológép volt. Megbízói nem hozták Kozma László tudomására, hogy a rá bízott fejlesztés céljának, az igen gyors számolóeszköz kifejlesztésének a közelgő háborúban jut majd döntő szerep.

Az antwerpeni gyár 1938 és 1942 között a számoló berendezésre 10 szabadalmat jelentett be, amelyeken egyedül vagy társakkal Kozma László volt feltüntetve feltalálóként. Az szabadalmak között volt egy táv-számoló rendszer is, amelyen a számológépet illetve az elektromágneses huzalmemóriákat bármilyen távolságról táv-gépírókon és telex-hálózaton keresztül el lehetett érni. A rendszereket Kozma László nem csak megtervezte, hanem meg is építette.

Amikor a németek elfoglalták Belgiumot a gyár vezetése Kozma gépeit hajóra tette, hogy Amerikába menekítse. A hajót állítólag egy német tengeralattjáró elsüllyesztette. A német megszállás alatt – titokban – Kozma a fejlesztést folytatta, de a munkát a gyár igazgatója veszélyesnek minősítette, és ezért 1941-ben leállította.

1942-ben Kozma László visszajött Magyarországra, de csak műszerészként kapott állást az Egyesült Izzóban. A háború minden poklát megjárva, munkaszolgálatot, deportálást, betegséget elszenvedve, 1945 augusztusában került vissza Budapestre.

1945 és ’49 között a budapesti Standard Villamossági RT. műszaki igazgatója lett. A távbeszélő hálózat háború utáni rekonstrukciójában vezető szerepet játszott, és ezt a tevékenységét 1948-ban Kossuth-díj I. fokozatával ismerték el. 1949-tol a Budapesti Műszaki Egyetem tanára, a villamosmérnöki kar egyik alapítója lett.

Az elso koncepciós perek egyikében, a Standard perben Kozma Lászlót először halálra, majd pedig súlyos börtönbüntetésre ítélték. Börtönévei alatt is dolgozhatott, tagja volt annak az elítéltekből álló szakmai elit csoportnak, amely a hivatalosan áltudománynak bélyegzett kibernetika lehetőségeit kutatta, és mint építő iroda fejlesztési terveket, elorejelzéseket is készített.

Szabadulása után rehabilitálták, ismét a BME professzora lett, ahol 1955 és 1957 között megkonstruálta az ország első program vezérelt jelfogós számítógépét, a MESz-1-et, amely 1958-ban állt üzembe.

1960 és 1963 között a BME villamosmérnöki karának dékánja lett. Az MTA 1961-ben levelező, 1976-ban pedig rendes tagjává választotta. 1983. november 9-én halt meg Budapesten.

Forrás:Machines.hu

William Blake angol költő, festő, grafikus emlékére

Ezen a napon, Megszületett William Blake angol költő, festő, grafikus.
1757.11.28 – 253 éve történt

A TÉLHEZ

“Ó, Tél! rekeszd el gyémánt ajtaid:
Észak tiéd: ott ástad mélyre odvas,
Sötét lakásod. Ne rázd meg tetőid
S ne zúzd szét oszlopaid vas-kocsiddal.”

Nem hallgat rám s a tátott-száju mélység
Felett elvágtat, acél viharát
Kirántva; már felnézni sem merek,
Mert ő az úr széles világ fölött.

De nézd az őrült szörnyet! csontjain
A bőr feszül s a nyögő szirtre hág:
Csenddé hervaszt mindent, lerongyolódik
Kezén a föld s elfagy a zsenge élet.

Sziklákon trónol, s hasztalan kiáltoz
A tengerész, szegény! kire vihar tör,
Míg elmosolyodik az ég s a bőgő
Szörnyet Hekla-hegyi odvába visszaűzi.

(Somlyó György)

Vissza a téli berekbe

„És lassan elfogyott minden. A csomagok is az ágyakra kerültek, a két ifjú izgatottan topogott, Matula is csak tett-vett céltalanul.
– Hány óra? – kérdezte.
– Mindjárt öt.
Az öreg erre meggyújtotta a gyertyát, elfújta a lámpát, és egyszerre ködös, borongós este lett körülöttük. A kis láng lassan szárnyra kapott, és Matula letette az ágyra a kucsmáját.
A kis láng erre, mintha magára talált volna, kinyújtózott, Matula keze megmozdult, mintha meg akarta volna simogatni, aztán csendesen azt mondta:
– Adjon az Isten mindenkinek békességes, szép karácsonyt!

A két fiú némán nézte a kis lángot, s a fenyőszagú, árnyékos szoba meghatottan ölelte magába a három embert.
Tutajos önkéntelenül nyújtotta kezét öreg barátja felé, és mintha szólni akart volna, de Matula csak annyit mondott:
– Jól van, Gyula. – És megszorította a fiú kezét, megszorította Bütyök kezét, aztán – talán jelezni akarta, hogy az ünnepi pillanatnak vége – újra feltette a kucsmáját.”

Ladó Gyula Lajos, akit már nemigen szólítottak Tutajosnak, ahogy ifjúnak sem, becsukta a könyvet, és felemelte róla a tekintetét. Csak az állólámpa világított a szobában, az öreg karosszék mellett, amelyben ülve régen Ladó Gyula Ákos, az apa szeretett olvasgatni, előtte meg a nagyapa, Ladó Gyula Xavér, akire azonban Tutajos már nem emlékezhetett. A fénykörön túl csak a körvonalak látszottak. Csend volt. Amióta a legifjabb Ladó, a kis Ákos megszületett, már csak így, kettesben töltötték a szentestét Sárival. Aki persze a kis jövevénynek nem Sári volt, hanem nagymama, ahogy Gyulánk meg nagyapa.

Sári már elment a hálószobába, talán még olvasgat az ágyban, talán tévét néz, talán már el is aludt. Tutajos gondolatait nem zavarta semmi, csak az öreg falióra ketyegése mérte kérlelhetetlenül az időt. Sárira gondolt, az együtt töltött évtizedekre, meg Bütyökre, akitől megtanulta, hogy egy barát sokszor több, mint egy testvér.

Aztán régi teleket idéztek fel Tutajos gondolatai, régi karácsonyokat. Matulát. István bácsit, Nancsi nénit, akik mostanra már sorban mind kiköltöztek a kis temetőbe. Ott keresik fel őket karácsonykor a rokonok. Hirtelen az jutott eszébe, hogy ők meg unokázni mennek holnap, és ez lefújta a bánat porát a melegségről, ami az imént átjárta a szívét. – Így van ez Gyula, és így is kell lennie – hallott belül egy öreg hangot, melyet karcossá tett a rengeteg pipafüst, de mégis olyan puha tudott lenni, mint egy biztonságos fészek. – Gergő bácsi – kiáltott magában Tutajos. De az öreg most nem mondott többet, sem arról, hogy mi az, ami így van, sem arról, hogyan is van az így, sem arról, hogy miért kell így lennie. Gyula várt még egy kicsit, aztán eloltotta a lámpát. – Boldog karácsonyt – suttogta.

A szövegben eredeti vagy torzított formában Fekete István műveiből vett idézetek és nevek szerepelnek.

Forrás: Ötvenentúl.hu

Lelki terror

A lelki terror lélektana

Különös, fojtogató atmoszférájú dráma szereplői azok az emberek, akik a lelki terror nevű játszmákban élik hétköznapjaikat. Óvatosan lehet csak közelíteni hozzá, mert időzített bombához hasonlóan sérülékeny a felülete és hatalmasat robbanhat a hozzá nem értők kezében. Kérdések garmadáját hozza felszínre: mi is az a lelki terror, mik a kritériumai, ki és hogyan döntheti el jogosultságát, hogyan és milyen alapon szankcionálható stb.? És kételyek garmadáját is: tetten érhető-e egyáltalán, nem válhat-e egy méltatlan és hazug eszközzé abban a lélektani hadviselésben, amiben az egyik fél a másikat igyekszik lehetetlenné tenni? S egyáltalán: hol van a határ az elviselhető és az elviselhetetlen, a „csak” fájdalmas és a sérülést okozó, a kellemetlen és kriminális között?

A lelki terror anatómiája

A látszat és a valóság talán sehol sem annyira különböző, mint ezen a területen. Nyilvánvalóan számtalan megnyilvánulása van, a szerepeknek és kapcsolatrendszereknek sokféle változata, de az átlag törvényszerűségének megfelelően mégiscsak felállítható egy modell. Egy tipikus helyzet. Ami nagyjából jellemzi a szóban forgó szituációkat. S noha, tudjuk, vannak férfi elszenvedői is ezeknek a rémtörténeteknek, azért százalékosan nagyobb arányban képviseltetik magukat a nők.

A lelki sanyargatás egy különleges kategória, hiszen nem mérhető objektív, empirikus eszközökkel. Nem használható hozzá szögmérő vagy vonalzó, nem lehet lefényképezni, nem rakható mérlegre. Mindennek a tetejébe még külsérelmi nyomok sincsenek, egy csepp vér sem folyik, egyetlen kék-zöld folt sem csúfítja ábrázatát. Sokkal álnokabb, képmutatóbb fenevad ez. A másikat uraló ember általában teljesen normális életet él: kifelé. Sőt, még tiszteletreméltóbb is lehet az átlagnál. Fontos számára a látszat, mert ez jelenti az alibit abban a merényletben, amit egyébként folyamatosan, és kitartóan követ el hozzátartozója ellen. Ezzel takarózik, ennek oltalmában tökéletesítheti szégyenletes eszközeinek repertoárját: „én tisztességes ember vagyok, felelősségteljes munkával, a családomnak élek, lehet rám számítani – bárki tanúsíthatja. A munkahelyem, a rokonságom, az utca, egyáltalán az egész mikrokörnyezetem koronatanú lehet az ellenem indított rágalomhadjáratban.” Egy jól szervezett (vagy jól manipulált?) organizmus áll szemben a váddal: az otthonra korlátozódó vérszívóval. Ugyan, ki hinné el egy ilyen tisztességesen élő és dolgozó, makulátlannak mutatkozó emberről, hogy ugyanakkor egy házi szörnyeteg is? Azt hiszem, ez az egyik fő jellemzője a lelki terrornak. Az elkövető kétszínű, csalóka skizofrenítása. A kívül áldás, belül átok álszentsége. A kinti világ hűvös diplomatája forró fejű őrjöngővé válhat benti világában. Az „otthon melegében.”

A lelki terror áldozata

De vessünk egy pillantást az elszenvedőre is! Ő valószínűleg félelmekkel, gátlásokkal telelyuggatott lelkével takarózik, ezt az agyonszaggatott matériát használja az elkendőzésre, beburkolódzásra. Nem mer, nem tud lépni. Hallgat, elhallgat, titkol, reméli, hogy rossz álom az egész, hogy ez nem is vele történik meg. Keresi istenét, felszabadítóját, megváltóját, hisz a csodákban – mert sokkal többet nem tehet. Lebénítja a reménytelenség. Úgy érzi, nincs kiút helyzetéből, nincs ereje, támasza, lelki és anyagi lehetősége a változtatásra. Úgy érzi, bolondnak tartaná a világ, ha kiteregetné családi szennyesét. A valóság pehelysúlya az övé, szemben a látszat nehézsúlyával. Ezzel a silányka adománnyal nem indulhat ringbe.

S ott vannak a gyerek résztvevők. Aligha hárul bárkire is olyan hálátlan szerep, mint rájuk. Ők bebújnak tarka szobájuk oltalmába, játékokkal bástyázzák körül magukat és kacagnak, hogy elűzzék a szorongásuk lidércét. Csak este, amikor minden csendes és korom sötét, jönnek elő a félelem fojtogató szellemei. Fülükre húzzák paplanukat, azon keresztül hallgatóznak: az elfojtott sziszegések vagy a tomboló üvöltések aznap esti meséjét. Ők csupán békét akarnak, jogos gyermeki jussukat. Ők nem döntenek és nem ítélkeznek. Szeretik a darab mindkét szereplőjét, és csak arra vágynak: hagyják, hogy ne szűnjön meg bennük ez az érzés. Hogy ne kelljen utálniuk egyik felet sem.

A lelki terror mélyebb okai

Ez egy a klasszikus felállás. Jónak, sőt, akár irigylésre méltónak látszó családi élet a külvilág szórakoztatására és egy félelmetes, szorongóvá zsugorodott élet belső használatra. A házi pokol karmesterei általában olyan férfiak, akik komoly önértékelési gondokkal küzdenek. Mindenképpen látványos és egyre mélyülő szakadék van az önmaguk elé felállított és a ténylegesen teljesített kép között. Ez okozza frusztráltságukat, se ennek manifesztálódása a másik folyamatos bántása. Vagy azért, mert nem tud mit kezdeni a bensejét feszítő elégedetlenségekkel, és lelke tűzhányójából egyszerűen muszáj kiokádnia hiányérzetei láváját a legközelebb állóra, vagy azért, mert téves oknyomozásának eredményeképp tényleg a feleséget tekinti hivatalos bűnbaknak.

Az önmagával elégedetlenkedő és ezt a dilemmát megoldani nem tudó személyiség csak egyik fajtája az „otthonszörnynek”. Súlyosbíthatja a helyzetet, ha valamilyen pszichés problémával társulva jelenik meg a színen. A pszichológia számos idevágó vizsgálata foglalkozik az ügy lélektani hátterével. „Az önmagukat nehezen kontrolláló, ingerlékeny emberek gyakran követnek el erőszakos tetteket. – A paranoid személyiségzavarosak gyanakvóak, tartózkodóak és gyakran kijönnek a sodrukból, főként valós vagy képzelt megaláztatásuk folytán. – Akik nem érzik magukat biztonságban, kisebbrendűségi komplexusban szenvednek, többnyire csak otthon erőszakoskodnak, nem hidegvérrel, hanem dühből, féltékenységből cselekednek, és általában nagyon megbánják tetteiket.”

Kiút a lelki terrorból – az okok megszüntetése

Ami fontos momentum. Oda kell figyelni rá. Azok a férfiak, akik lehetetlenné teszik a családon belüli “békés egymás mellett élést”, nem minden esetben elvetemült, terrorista lelkű egyedek, akik élvezetüket lelik a pusztításban. Gyakran személyiségzavaros, lelkileg sérült emberek, akik támogatásra, kezelésre, tanácsadásra szorulnak. Ez a tény azonban nem könnyíti meg a velük élők életét. Ha a hozzájuk rendelt nők nem tudják elviselni e gyötrődések bénító kitöréseit, ha félelmet vált ki bennük társuk lelki vívódása, ha a mindennapok megszokott folyását lehetetlenítik el a romboló hullámok – akkor lehessen számukra is választható alternatíva megbontani ezt az életközösséget.

Olyan társadalmi egységekre, helyi szervezetekre, hivatalos és civil fórumokra van szükség, ami a szűkös lehetőségeken belül kínálja a legoptimálisabb megoldást mindkét fél számára. A lehető legkevesebb erőszakkal és a lehető legtöbb empátiával kell megkeresni a megoldáshoz vezető eszközöket.

Forrás: Lelki Titkaink Mentálhigiénés Stúdió

Best of Bocelli

Andrea Bocelli nemrég új albummal rukkolt elő, melyen legnagyobb slágerei mellett négy új dalt is hallhatunk.

Ki gondolná, hogy a méltán világhírű, bársonyos hangú toszkánai származású őstehetség korábban ügyvédként dolgozott, igaz csak rövidebb ideig, mivel már kiskorában is a zene világa vonzotta őt és mindig is arról álmodott, hogy egyszer példaképeinek nyomdokába lépve a zene tölti majd ki életét.

Jogi diplomáját leginkább csak családja kedvéért szerezte, akik aggodalommal nézték Bocelli jövőjét és szakmai karrierjét.

Sorsdöntőnek mondható az a pillanat, amikor egyik példaképe -Franco Corelli - tanítványának fogadta őt.

A ’90-es évek második felében már nem csak Olaszországban, hanem az egész világon ismertté vált, Sarah Brightman-nel énekelt duettjével (is) (Time to say goodbye) óriási sikert aratott.

Ezidáig több, mint 60 millió Andrea Bocelli album kelt el a világon és most rajongói újabb darabbal egészíthetik ki kollekciójukat – Vivere címmel.

Hallgass bele Bocelli daliba, híres duettjeibe!

Bocelli rajongóknak ajánljuk az énekes hivatalos weboldalán található rajongói klubot!

Forrás: Olaszportál

A Gyilkos-tó legendája

Élt valamikor Gyergyó környékén egy csodaszép lány, Fazekas Eszter. Haja kökényfekete volt, szeme szürkészöld, alakja, mint a szélben hajladozó büszke jegenye. Egy napsütéses júliusi délelőtt Eszter elment a szentmiklósi vásárba. Ott találkozott egy olyan daliás legénnyel, aki két karjának szorításával kipréselte a medvéből a szuszt, és aki a legszívhezszólóbban furulyázott az egész környéken, de tudott házat ezermesterkedni és szekeret faragni is. Ahogy a szemük összevillant – és mert a szerelem hirtelen jön, és szíven üt, mint a villám – megszerették egymást. A fiú égszínkék selyemkendőt vásárolt Eszternek a tükrös pogácsa mellé és megkérte, hogy legyen a mátkája. Az esküvőre nem kerülhetett sor, mert a legényt elvitték katonának. A lány hűségesen várta kedvesét. Esténként, amikor a nap a hegyek mögé ereszkedett, agyagkorsójával kiment a fenyvesek alá a csobogóhoz és ott sóvárgott órákon át szíve választottja után. Még a közeli hegyeknek is meglágyult a szíve a sóhajtozásaitól, fájdalmas szép énekétől. Történt azonban egyik vasárnap délután, hogy meglátta Esztert arra jártában egy zsiványvezér. Nyergébe kapta a gyönyörű lányt és elvágtatott vele, mint a szélvész a Kis-Cohárdhoz, az ezerarcú sziklák közé, ahol tanyája volt. Aranyát, ezüstjét ígérte Eszternek, gyémántos palotát akart építeni, csakhogy megszeresse. A fiatal lány nem viszonozta a zsivány szerelmét. Régi mátkáját várta vissza, amikor felkelt a nap, és akkor is, amikor lehunyta szemét a világ. Ennek láttán feldühödött a zsivány és kényszeríteni akarta Esztert, hogy legyen a felesége. Eszter a néma szemtanúkhoz, a hegyekhez kiáltott segítségért. Sikolyát megértették a sziklák és ezen a júliusi éjszakán eget-földet rázó mennydörgéssel válaszoltak. Zuhogott az eső, a cikázó villámok megvilágították a koromsötét éjszakát. Hajnaltájban hatalmas robajjal óriási szikladarabok zuhantak a mélybe, és az iszonyatos földindulás maga alá temetett mindent, a lányt, a zsiványt, sőt meg a pásztort is nyájastól, aki a szembe levő hegyoldalban legeltetett. Július utolsó vasárnapjának hajnalán, a nap első aranyló sugarai bevilágították a sziklákkal borított vidéket. A völgyet, ahol tegnap még kristálytiszta vizével a Vereskő-patak csobogott, teljesen elzárta a leomlott hegyoldal. Amikor a megáradt patakok zavaros vize elérte a sziklagát tetejét, megfojtotta a füveket, bokrokat és megölte a fákat. A keskeny völgy helyén tó keletkezett, amenlynek vizéből máig is kiállnak a fenyőerdő maradványai. A környék pásztorai Gyilkos-tónak nevezték el ezt a tavat. Így lett a hegy halálából az élet vize. Ha napsütésben belenézel a tó vizébe, Eszter szürkészöld szemei tekintenek szelíden vissza.

Forrás: Székelyföld portál

Wass Albert: A csodaszarvas – mese

Réges-régen, messze keleten volt egy gyönyörűszép ország. Észak felől

magos hegyek övezték, délen a csillogó, kék tenger határolta. Két nagy
folyó eredt a hegyekben s kanyarodott alá a tenger felé, szelíd dombok
s füves, szép rónaságok között. Akik abban az országban éltek, nemcsak
bátor harcosok és ügyes vadászok voltak, de kitűntek szorgalmukkal,
tudásukkal és bölcsességükkel is. Boldogan és békés jólétben éltek világhíres
királyuk, NIMRÓD ÚR uralkodása alatt.
Nimród királynak két fia volt. Egyiket Hunornak, másikat Magornak
hívták. Jó lovasok, bátor vadászok voltak, akárcsak az apjuk. Válogatott
legényeik élén olykor napokig oda voltak vadat űzni a rengeteg mélyén.
Egy ilyen alkalommal, amikor vadászni voltak, mindegyikük százszáz
válogatott legénnyel, pompás paripákon, egyszerre csak egy
gyönyörűszép fehér szarvas ugrott ki eléjük az erdőből. Ezüstösen-fehéren
csillogott a szőre, mintha csak tiszta holdsugárból lett volna, s agancsai
hegyén ezernyi csillag tündökölt.
Legényeik élén Hunor és Magor űzőbe vették a csodálatos vadat.
Dombra föl, völgybe le, füves mezőkön keresztül, patakokon át, reggeltől
estig folyt a hajsza. Mikor a nap lement, s fáradt volt ló és ember, a
csodaszarvas eltűnt, mintha csak föld nyelte volna el. Letáboroztak éjszakára
a testvérek, de alig ültek nyeregbe másnap reggel, újra csak ott
volt előttük a csodálatos állat, mintha várt volna reájok, s a hajsza kezdődött
elölről. Dombra föl, völgybe le, mezőkön, patakokon, hegygerinceken
át, mindég észak felé, reggeltől késő estig. Este a fehér szarvas eltűnt
újra, s a vadászok tábort ütöttek. Reggelre kelve elhatározták, hogy
indulnak haza, de alig ültek nyeregbe, megjelent a csodaszarvas újra, s
vitte, csalogatta őket tovább, egyre távolabb Nimród Úr országától.
Napokig folyt ilyen módon a hajsza s a csodálatos fehér szarvas csalogatta
őket nap nap után, hegyeken át, völgyeken keresztül, mindég
északnak. Átkelve a magos hegyeken hét napon keresztül követték a
csodaszarvast feneketlen, lidérces mocsarakon át, míg a hetedik nap estéjén
olyan gyönyörű földre jutottak, melyhez foghatót még nem láttak
addig. Selymes rétek, ligetes erdők, csillogó tavak és csobogó patakok
vették körül őket, az erdők tele vaddal, a vizek tele hallal, s a mezők füve
a lovak hasáig ért.
Mihelyt a nap lement, a fehér szarvas beugrott egy kék vizű, kis tóba
és eltűnt benne örökre.
A fáradt vadászok tábort ütöttek az erdőliget szélén, s hamarosan
álomba szenderültek. Az éjszaka közepén azonban Hunor és Magor
csodálatosan szép énekszóra ébredtek. A tó felől jöttek a hangok, s
ahogy óvatosan követték a csábító énekszót a holdvilágos, csillagporos
éjszakában, egyszerre csak olyan csodálatos kép tárult a szemük elé,
hogy még a lélegzetük is elakadt tőle. A parton, pontosan azon a helyen,
ahol a csodaszarvas eltűnt, kétszáz tündérlány énekszavára lejtette bűbájos
táncát DUL király két szépséges szép lánya a holdsugár ezüstjébe
öltözve.
Hunor és Magor azon nyomban szerelembe estek a tündérkirály két
gyönyörű lányával. Ott helyben feleségül is vették őket, a kétszáz legény
pedig a kétszáz tündérleányt, s letelepedtek velük az új országban.
Hunornak és kíséretének a leszármazottjai hunoknak nevezték magukat,
s Magornak és száz legényének az utódai lettek a magyarok.

Forrás: Kráter Műhely Egyesület- Wass Albert könyvek kiadója

Romantika a 19. században – kamarazenei fesztivál

 

A Chopin-, Mahler- és Dohnányi- évfordulók alkalmából

A Hungarofest Nonprofit Kft. KLASSZ Zenei Iroda és az Akadémiai Klub Egyesület az idei Chopin-, Mahler- és Dohnányi-évfordulók alkalmából a Romantika a 19. és 20. században elnevezésű kamarazenei fesztivált szervez 2010. november 26-27-én és december 17-18-án az MTA Roosevelt téri Dísztermében. A sorozat szerkesztője és művészeti vezetője Várjon Dénes zongoraművész, a fellépők között pedig olyan világhírű művészeket köszönthetünk, mint Steven Isserlis, Christoph Richter, Perényi Miklós, Simon Izabella, Németh Judit, Konrád György és Bátori Éva. Az idei év a klasszikus zenei élet számára több jubileumot is jelent: 2010-ben ünnepeljük a romantika korának egyik legnagyobb hatású zeneszerzője, Frédéric Chopin születésének 200. évfordulóját, a zeneszerző és karmester Gustav Mahler 150 évvel ezelőtt született és 40 éve hunyt el a neves zeneszerző, karmester, zongoraművész, pedagógus, Dohnányi Ernő.

2010. november 26-27-én és december 17-18-án a Chopin-, Mahler- és Dohnányi-évfordulók alkalmából a Romantika a 19. és 20. században elnevezésű kamarazenei fesztivál koncertjeit hallhatja a közönség az MTA Roosevelt téri épületének patinás  Dísztermében. A Hungarofest Nonprofit Kft. KLASSZ Zenei Iroda és az Akadémiai Klub Egyesület közös rendezvényének szerkesztője és művészeti vezetője Várjon Dénes zongoraművész, aki a legjelentősebb európai és amerikai koncerttermek állandó vendége. Az idei ?előadóművész-csapat” világhírű hazai és nemzetközi művészekből áll, akik a kamarazene igazi elkötelezettjei. A sorozat fellépői között köszönthetjük a világhírű angol csellóművészt, Steven Isserlis-t, Perényi Miklóst, Konrád Györgyöt és Bátori Évát, valamint visszatérő vendégként többek között Christoph Richtert, Simon Izabellát és Németh Juditot.

A fesztivál érdekessége, hogy – az említett zeneszerzők mellett, hozzájuk kapcsolódóan más szerzők műveivel is – színes, kaleidoszkópszerű  műsorral a kamarazene izgalmas világába kalauzolja el a zeneszerető közönséget. Egészen ritkán hallható, különleges zenei gyöngyszemek szerepelnek a programban. 2010. november 26-án és 27-én és december 17-én 19.30-tól válogatás csendül fel  Mahler, Berg, Strauss és Dohnányi műveiből, de Gustav Mahler felesége, Alma Mahler nagyon ritkán előadott néhány darabja is hallható lesz majd, valamint Alma Mahler zeneszerzés tanára, a nagyszerű osztrák komponista, Zemlinsky csodálatos klarinéta, csellóra és zongorára írt triója is, és ezen az esten szólal meg Chopin f-moll zongoraversenye is, a szerző által átírt zongoraötös verzióban. Végezetül a december 18-i zárókoncert a nagy lengyel zeneszerző, Chopin művei köré szerveződik. Ekkor ritkán játszott dalai lesznek hallhatóak, melyek komponálása a szerző számára is izgalmas zenei kirándulások voltak. Szintén ezen az estén csendül majd fel a csodálatos g-moll zongora-trió, mely egyike azoknak a ritka műveknek, melyeket Chopin kamarazenére írt. A fellépő művészek között Várjon Dénes mellett Perényi Miklós, Rados Ferenc, Simon Izabella, Bátori Éva, Muriel Cantoreggi is fellépnek, hogy csak néhány nevet említsünk a nagyszerű művészgárdából.

Jegyek kaphatók a www.ticketportal.hu, www.jegy.hu oldalakon és értékesítési hálózatukban, valamint az ismert jegyirodákban. További információ: www.erkel-mahler.hu

 

Forrás: Hangszer és Zene