Anthony BURGESS emlékére

E napon született Anthony Burgess író (1917)

Anthony BURGESS

GÉPNARANCS

A kitűnő angol író 1962-ben megjelent regénye keserű antiutópia, melynek bizonyos elemei az eltelt négy évtized során – sajnos – részben meg is valósultak. A regény hőse és elbeszélője, kicsi Alex, fiatalkorú huligánbanda vezetője, aki a “legmenőbb szerelésbe” öltözött társaival nemcsak rablásokat és útonállásokat követ el rendszeresen, hanem a céltalan brutalitásban és rombolásban is kedvét leli. Kispolgári szülei is rettegnek tőle, ám whiskyt fizet koldusszegény öregasszonyoknak és kizárólag klasszikus zenét hallgat méregdrága hi-fi készülékein. Miután bekövetkezik az elkerülhetetlen lebukás és Alex gyilkosságért börtönbe kerül, két erő lép küzdelembe a “lelkéért”: az alkoholista börtönlelkész, aki szerint szabad akaratából követte el bűneit és bűnhődnie kell értük; meg az új pszichoterápiás eljárást alkalmazó technokratáké, akik néhány heti kondicionálással elérik, hogy Alex iszonyodni kezdjen az erőszaktól. Amikor viszont kiengedik a börtönből, szülei eltaszítják maguktól, egykori huligántársai pedig, akikből közben rendőr lett, iszonyúan összeverik. Paradox fintorral éppen az az író veszi pártfogásába, akinek annak idején bandájával megerőszakolta és megölte a feleségét. Sőt liberális elvbarátaival nagy politikai kampány céljára próbálja felhasználni Alexet, aki végső kétségbeesésében kiugrik az ablakon, mire persze a kórházban a kormány kezdi pátyolgatni. A kiábrándult fiatalember lassan ráébred, hogy reménytelenül felnőtté vált, feleségről és gyerekekről ábrándozik.

A regény – a virtuóz fordításban sem könnyű olvasmány, mert Alex és haverjai fura orosz-angol keveréknyelvet beszélnek, bandájuk sajátos zsargonját, időbe telik, amíg ez az először érthetetlen hablatyolás az olvasó számára lassan érthetővé válik, és egészében kibontakozik a regény félelmetes világa. Ám olvasása feltétlenül megéri a szellemi erőfeszítést, hozzásegít ehhez a kitűnő Utószó is.

Forrás: Legeza Ilona könyvismertetője

Közzététel ideje: on 2010/02/25 at 14:14  Vélemény?  
Tags: , ,

The URI to TrackBack this entry is: http://baloghpet.wordpress.com/2010/02/25/anthony-burgess-emlekere/trackback/

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.