Kuncz Aladár

E napon született Kuncz Aladár író (1885)

Kuncz Aladár (1886–1931) az Erdélyi Helikon egyik megteremtője és vezető egyénisége. Sokoldalú irodalmi tevékenységet fejtett ki mint író, szerkesztő, kritikus, műfordító.

Gyermekkorát Kolozsvárott töltötte, ahol apja nagytekintélyű tanár volt. A középiskola után az Eötvös-kollégiumba került és latin–magyar szakos tanárként Budapesten helyezkedett el. A Nyugatnak indulásától kezdve munkatársa, kritikái, elbeszélései és egy irodalomtörténeti tanulmánya (Thököly a francia irodalomban) jelent már meg, mikor kitört az első világháború. Az éppen Franciaországban nyaraló Kuncz Aladárt, mint ellenséges ország állampolgárát, internálják. Öt évet tölt (1914–1919) Noir-Moutier-ban, a “fekete kolostorban”.

Életének legjelentősebb, időtálló alkotásában (A fekete kolostor, 1931) ennek az internáltságnak történetét írja meg. Legnagyobb érdeme, hogy a fogolyélet egy szintre helyező közös sorsán belül miniatűr társadalmat tudott életrekelteni, amely – bár ezer szál köti a külvilághoz – viszonylag önálló életet él. A táborok helye, az őrök és a foglyok ugyan gyakran cserélődnek; ez a falakkal és őrökkel körülvett társadalom mégis mindig újraszerveződik. Az osztályellentétek, az anyagi, a nemzeti és a műveltségi szintkülönbség állandóan megmarad a foglyok közt, akik kasztokba és csoportokba tömörülnek. Számtalan egyéni arcot látunk a regény folyamán ismételten felvillanni, tündöklésekkel és bukásokkal, bukásokkal és újra feltörésekkel találkozunk – azaz figyelemmel kísérhetjük egy miniatűr társadalom rétegeinek személyi cserélődését. Megismerjük a fogolytábor pszichológiáját, amint az az egyének és csoportok állandó kölcsönhatásából kialakul, megismerjük egymáshoz, az őrökhöz, Franciaországhoz és az egész világhoz való viszonyukat, bonyolult ellentmondásosságban. Kuncz érdeme, hogy sohasem nivellál, sohasem egyszerűsít, elvont általánosításokkal sohasem elégszik meg. Ahogy a tábor lakói sem egyszintűek, úgy az őrök sem azok, kegyetlen szadisták és szinte megértő barátok egyaránt vannak köztük. Kuncz művészi erejét annak a szilárd emberi-erkölcsi fegyelemnek köszönheti, amely megóvja az elvadult haragtól, amely tárgyilagos, ha nem is semleges szemléletéhez segíti. És ez azért is kiemelkedő tulajdonsága, mert az internáltság lelki-erkölcsi sokkja éppen Franciaország feltétlen tisztelőjét érte. Gyűlöli a francia militarizmust, gyűlöli a bürokráciát, gyűlöl egyes őröket és tisztviselőket – de sohasem gyűlöli meg a francia népet s a francia kultúrát, amelynek mindig lelkes tisztelője marad. Jellemző tulajdonsága a megértés vágya. Meg akarja érteni az őrök kegyetlenségének anyagi és erkölcsi okát, {949.} meg akarja érteni a francia militarizmust, a megértés azonban sohasem torkollik az embertelenség megbocsátásába.

Tárgyilagosság és precizitás jellemzi, szenvedélyes leíró, a tárgyak, események – és illúziók – filológusi feltárása azonban sohasem válik nála öncélúvá. Fontos funkciójuk van, ábrázolniuk kell és megértetniük a fogolytábor és az egyes emberek életét, cselekedeteit, erkölcsi és szemléleti változásukat.

Jegyzeteket a fogság idején is készített, feljegyzései már a Nyugat 1920-as évfolyamában is megjelentek, a regény mégis hosszú-hosszú érlelődés eredménye volt.

A Tanácsköztársaság bukása idején tért vissza Budapestre, majd 1923-ban tanári állását feladva, Kolozsvárott telepedett meg. Mint a kolozsvári lapoknak, az Ellenzék irodalmi rovatának, majd a Magyar Helikonnak szerkesztője is számottevő és színvonalas munkát végzett. Az Ellenzék irodalmi rovatának nagy szerepe volt az erdélyi irodalmi front egyesítésében. Itt kezdődött Kuncz Aladár “békítésből és kiengesztelésből álló irodalmi-diplomata küldetése”. Kuncz Aladár minden irodalomban a “tiszta” irodalom eszményét hirdette volna, az erdélyiben pedig elgondolni sem tudott más eszményt. Szerinte egy gazdag nép írója könnyebben csatlakozhat divatos irodalmi iskolákhoz, jelszókért, játékból vagy a nagyobb érvényesülés kedvéért: kisebbségi helyzetben azonban az írónak egyenesen rendeltetése, hogy csak “a legtisztább irodalmi célokat” szolgálja, s azt a szellemet tükrözze, “amely a műveltségi érintkezésekben egymáshoz simult népek védelme alatt, a művészi és erkölcsi értékek világrendjét akarja megalkotni”.

Transzilvánizmusa kiindulásában nem elzárkózó célzatú, mindjárt első törekvéseiben is három különböző műveltségnek – magyar, román és szász – az érintkezési pontjait keresi. Erdélyiségen ő az együtt élő népek humanizmusát értette leginkább, ezért hirdette kulturális kapcsolatuk szükségét, a szellemi kapcsolatok mélyítését. Ennek a gyakorlati megvalósítását érezte a legszorosabb értelemben vett európaiságnak.

Egységes magyar irodalomban gondolkodott: lapjaiban a szomszédos államok magyar íróit is közölte, a Nyugat-nemzedék nagyjait, a csehszlovákiaiakat, a jugoszláviaiakat, régieket és jelentkező fiatalokat, Móricz Zsigmondot, Laczkó Gézát, Kosztolányit csakúgy, mint Áprily Lajost, Reményik Sándort, s az ismeretlenségből jelentkező József Attilát, Gelléri Andort, Kodolányit és Győry Dezsőt. Közölte a kortárs román és szász írókat, angolokat, németeket s mindenekelőtt a legjobban ismert franciákat. A színvonalból nem engedett: egymástól kell tanulni, vallotta, a versengő népeknek. Versengeni pedig csak színvonal-emeléssel lehet.

Ezeknek az eszméknek a jegyében indult a Helikon, illetve ezeknek az eszméknek az alapján próbálta összefogni Erdély konzervatív, liberális és radikális íróit. Ezek az elvek nem voltak, az adott lehetőségek között nem is lehettek elégségesek ahhoz, hogy megismétlődhessen a Nyugat polgári irodalomteremtő csodája, Kuncz Aladár humanista pacifizmusa nem adhatott teljes tájékozódást a világ egyre bonyolultabb dolgaiban. Elképzeléseit illúziókra építette: társadalmi-gazdasági realitás helyett a népek feltételezett egymástismerő szándékára. Vagy ahogy Gaál Gábor keményen, de indokoltan megállapította: Kuncz Aladár “nem látta, hogy ez az Erdélyi Helikon által hirdetett progresszió nem a régi magyar úri és irodalmi ideológia spontán {950.} túlhaladása, hanem egy ,nem lehet tenni mást’ terméketlensége, s hitte, hirdette, hogy az új hajnalhasadás ez, holott a deklasszálódás ájulata” (1931).

A Fekete kolostor csak halála évében, 1931-ben jelent meg, de Kuncz Aladár halálos ágyán még olvashatta Babits Mihály kritikájának korrektúráját – a remekműről. Mindaz, amit ezen kívül írt, tanulmányai, néhány novellája, Felleg a város felett (1931) című regénye érdektelen, Németh Andor helytálló megállapítása szerint a litterary gentleman jelentéktelen írásai. De, hogy a Fekete kolostor remekmű, ezt már első kritikusai megállapították: Babits, Kosztolányi, Schöpflin Aladár, Török Sophie, és Bálint György egy jegyzetében joggal tarthatta a korszak egyik jelentős alkotásának.

Forrás: Molter Károly

Ábrányi Emil : A pillangó halála

.

E napon született Ábrányi Emil költő, újságíró, műfordító (1850)

Ifjabb Ábrányi Emil (Pest 1850. december 31. – Szentendre 1920. május 20.) költő, műfordító, újságíró; id. Ábrányi Kornél zeneszerző fia, ifjabb Ábrányi Kornél öccse és id. Ábrányi Emil író unokaöccse. Felesége Wein Margit operaénekesnő, akitől legifjabb Ábrányi Emil zeneszerző fia született.

A PILLANGÓ HALÁLA.

- 1878. -

Szegény pillangó! Haldokolva ott űl
Egy rózsatőn és végpercére vár.
Tolongnak hozzá gúnyos szánalommal
A dolgos hangya és sok bölcs bogár.

“Lám!” szól a hangya. “Megmondtam, hogy igy jársz!
Ily sorsra jut, megmondtam, a ledér!
Csak kezdetén vagyunk még a tavasznak
És a te pályád immár véget ér.

Minket lenéztél, – és mi vígan élünk!
Van friss egészség s jólétből telik!
Ha dolgoztál, izzadtál volna, mint mi,
Élhettél volna száz esztendeig!”

“Sajnállak!” mond egy vékony lábu szöcske.
“Megölt a mámor! Látod, kedvesem,
Én is vagyok szerelmes, sőt örökké
Epeszt a vágy, – de én máskép teszem.

Én cirpelek sorvasztó szerelemről
Bús kobzomon egész éjeken át,
De ez nem ront meg, – és hozzá mindennap
Jó étvággyal eszem a vacsorát.”

“Botor lény!” mond egy harmadik, nagy orrú
Komoly bogár, ki túrja a sarat…
“Röpködtél, égtél, enyelegtél folyvást!
A gyönyör elszállt… nos, hát mi maradt?”

“Elfonnyadt arc, lecsüngő, gyönge szárnyak,
Minden tagodban láz és sorvadás!
Maradtál volna, mint én, a homokban,
Most nem halnál meg, hiu kéjvadász!”

S a negyedik szól: “Ó, szegény barátom!
El kellett volna csúfitnod magad!
Az volt a baj, hogy szárnyakkal születtél!
Mért nem vágtad le röpke szárnyadat!?”

Igy szólnak sorra. – Meglebbenti szárnyát
A bágyadt lepke és halkan felel:
- “”Mit szántok engem? Én e szép világot
Megbánás nélkül, bútlan hagyom el.

Amerre szálltam: halmokon, mezőkön
Minden virág szerelmes volt belém,
Mind engem csókolt, engem boldogított
S én valamennyit hévvel ölelem.

Ha sejtenétek, mit éreztem én át,
Jajongnátok önsorsotok felett,
S a boldogságnak egy pillanatáért
Odadobnátok minden életet!

Ti szántok engem? Unalom szülötti,
Engem siratni jöttetek ide?
Ó nyomorultak! Több, száz éveteknél:
Az üdvösségnek egy lehellete!

Hő napsugár, kék ég, virágok fátyla
Takarta el előlem a valót,
A szerelem ringatva vett karjára,
S most, mielőtt ébrednék, meghalok!”"

Szólt s hangja elhalt. Egy végső sohajtás.
Melyben még egyszer föllángolt a mult
Összes heve… Aztán, ahol leszállott,
A rózsa szívén csöndesen kimúlt.

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

Három tünet, amely prosztatrákot jelezhet

Európában a férfiak között az egyik leggyakrabban észlelt rákos megbetegedés a prosztatarák. Időben történő felismerése életmentő!

A prosztatarák a férfiak daganat okozta halálozási statisztikájában – országtól függően – a második vagy harmadik helyen szerepel. A legveszélyeztetettebbek az 50 év feletti férfiak, de a prosztata gyulladásos megbetegedése bármely életkorban előfordulhat. Erre, valamint a szűrés fontosságára igyekszik felhívni a figyelmet a Debreceni Egyetem azzal, hogy rendszeresen tájékoztatja a lakosságot.

Mi a prosztatarák?

A prosztata leggyakoribb betegségei, a gyulladás, a jóindulatú daganat és a rák, népbetegségnek számítanak a férfi lakosság körében: a prosztatarák hazánkban – ahogy a fejlett társadalmakban – vezető helyet foglal el a férfiak daganat okozta halálozásában. A férfiakban megtalálható, szelídgesztenyényi, mirigyes szerv daganatos megbetegedésének kialakulásában több tényező játszik szerepet, melyek közül kiemelkedő az androgén, vagyis a férfias nemi jelleg kialakításáért felelős hormonok hatása.

Hogyan lehet diagnosztizálni?

Az időben történő észlelést nehezíti, hogy a prosztatarák a korai stádiumban gyakran tünetmentes, vagy a jelentkező tünetek megegyeznek a jóindulatú prosztata megnagyobbodás tüneteivel. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a korai stádiumú prosztatarák műtéttel teljesen meggyógyítható, ezért a rendszeres szűrés a megelőzés egyik leghatékonyabb eszköze. – A szűrés két fontos alkotóeleme, a prosztata kitapintása és az úgynevezett prosztata specifikus antigén (PSA) meghatározása, együttesen biztosítja a megfelelő diagnózis kialakítását. Sokszor a prosztatarák már ujjal tapintható, máskor azonban a PSA szint emelkedése hívja fel a betegségre a figyelmet. Nehezíti azonban a diagnózist, hogy a PSA szint emelkedett lehet nagy prosztata vagy gyulladás esetén is – hívja fel a figyelmet Dr. Flaskó Tibor, egyetemi docens, a DE OEC Urológiai Klinikájának igazgatója a rendszeres szűrés fontosságára.

A prosztatarák tünetei:

• A prosztata megnövekedése, melyet urológiai vizsgálat nélkül a vizelési szokások jelentős megváltozásában lehet felfedezni: gyakori vizelési inger, éjszakai vizelés, vizeletrekedés.
• Ha a daganat érinti a húgycsövet vagy a húgyhólyagot, mind a vizelet, mind pedig az ondó lehet véres.
• Ha a daganat a környezetére is kiterjed, okozhat keresztcsonttájékon, deréktájékon tompa fájdalmat.

Hogyan előzheted meg?

Ma már bizonyított, hogy a cukorbetegség, a magas vérnyomás és az érelmeszesedés nagyban hozzájárulhat a prosztatarák kialakulásához. Mindhárom probléma elkerülhető a rendszeres és helyes táplálkozással, az aktív életmóddal és a testmozgással. Étrended legyen zsírban és vörös húsban szegény, viszont zöldségekben és gyümölcsökben gazdag. A zöldségek, gyümölcsök és a teljes kiőrlésű gabonafélék egyébként is hatékony ellenszerei a daganatos betegségeknek, hiszen megkötik a szervezetben található káros szabad gyököket.
Ha naponta félórát mozogsz, a teljes izomzatodat és a testsúlyodat is karban tartod. A félórás mozgás pedig nem feltétlenül jelenti, hogy intenzíven sportolsz, hiszen korodnak és fizikai kondíciódnak megfelelően kell az aktivitást is megválasztanod. Így már azzal is sokat teszel egészségedért, ha sétálsz, kertészkedsz vagy esetleg táncolsz.

Forrás: Ötvenentúl.hu – Élvezd a korodat!

Sintoizmus

A “sinto” szó a japánok eredetileg névtelen, őshonos nemzeti vallását jelöli. A sinto (“sin”=”istenek”, “tó”=”út” ) szavak tulajdonképpen ezen ősvallás megkülönböztetésére szolgált a később – az i.sz. 6. században – megjelenő és elterjedő buddhizmussal szemben, amit Japánban bucu-dónak, “Buddha ösvényének” neveztek el. A sinto eredeti japán elnevezése: Kami no micsi, “a kamik, szellemek, istenek útja”. A szinte kizárólag Japánban elterjedt vallás, melynek fő centrumai Iszében és Izumóban találhatók, ma kb. 3 millió követőt számlál, azaz a japán lakosság 3%-a követi. Sok japán kettős, buddhizmushoz és sintoizmushoz való párhuzamos kötődése folytán a sintoisták számát gyakran sokkal nagyobb számokban határozzák meg.
A sinto egészen i.sz. 552-ig államvallás volt, az ezután következő hatalmi periódusokban hol ismét egyeduralkodó, hol pedig a buddhizmussal szervesen összefonódva létezett tovább. A sintoizmusban kulcsfontosságú szerepe volt (van) a császárnak (mikádó, tenno), akinek származását i.e. 660 óta kötik az istenek világához (“tennó”=”égi uralkodó”). A Meidzsi-korszakban (1867-1912) a sinto vallást egy állami rendelettel két részre osztották. Az “állami-sinto” alatt a tennó és ősei előtti állami, polgári keretek között zajló megemlékezéseket értették, míg a “szekta-sinto”-n magát a szentélyekhez kötődő egyéni vallásgyakorlást ismerték el. A II. világháború után Hirohito császár 1946. január 1-jén hivatalosan visszavonta, hogy ő lenne az élő “kami” és hogy a néppel való kapcsolata mitológiai gyökerekre lenne visszavezethető.
Ma a sintoizmusnak két irányzata ismert. A “szentély-sinto” alatt az országszerte mintegy 80.000 szentélyben több mint 20.000 pap és papnő által kultivált és a hívek milliói által végzett vallás gyakorlását értik. A sintoisták mintegy 20%-át kitevő “szekta-sinto” alatt a mára igencsak önállósodott, több száz kisebb-nagyobb vallási közösséget értik.

A sintoizmus alaptanítása

A sintoizmus megértésében a “kami” szó kulcsfogalom, melynek jelentése leginkább mint “felsőbb lény”, “magasabbrendű lény” közelítő fogalmakkal adható leginkább vissza. Kami-jelleggel rendelkezik minden, ami vallásilag tiszteletre méltó: az ég és a föld istenségei, a szellemek, az állatok, a növények, a hegyek, a tavak, tehát minden, ami valamiképpen rendkívüli. A tennó, a császár maga is kaminak minősül (arami-kami: látható isten). A japánok, a kami-lények nagy száma miatt 8 millió kamit fogadnak el (jao-jorozu-no-kami) és az országot gyakran “sinkokunak”, a kamik országának is nevezik.
A kamik között különleges jelentőségű személyek, istenségek is találhatók, melyeknek gyakran külön szentélyeket is emelnek. Ilyen Amateraszu (az égen világító) vagy Inari a rizsisten, akinek szimbolikus követe a róka, aki jelenlétével oltalmazza a rizsföldeket. Kami-Musubi a születések és keletkezések istene, Kondzsin vagy Kane-no-kami maga a fémisten, aki az emberekre szenvedést és halált zúdít. Az esőisten Taka-Okami, a hegyekben lakik és sárkány formájú. Az egykori békés Ojin császárt (270-312) mint Hacsiman hadistent tisztelik. Helyi védőistenségei egyaránt vannak falvaknak, városoknak és igazgatási körzeteknek is. Ezek szentélyeihez viszik az újszülött fiúkat 31, a lányokat 33 nappal a születésük után, hogy ott nevet kapjanak és az istenség életre szóló védelmét megkapják. Minden sinto család otthonában található egy kami-daná, egyfajta oltár, melyen általában több “mija” azaz kisebb ereklye található. Itt a család tagjai ételt és cseresznyefa ágakat (“szakaki” vagy “szakiki”) mutatnak be felajánlásképpen a ház őrző kamijának.
A sintoizmus legfontosabb forrásművei a Kodzsiki és a Nihongi. A Gemmjo-tennó császárnő (708-714) által megbízott tudós, Óno-Jaszumaru gyűjti össze Japán régi hagyományait és adja ki 712-ben a Kodzsikit, “A régi idők krónikája” címmel. A mű az ország történetét az istenek korszakától Szuikó császárnő haláláig (i.sz. 628-ig) beszéli el. Nem sokkal később, Toneri herceg (676-735) tárja a nyilvánosság elé az általa és több tudós által írt Nihongit (Japán évkönyvei), mely szintén mitologikus elemekkel átszőtt történeti jellegű mű. A számos további fontos mű közül a 927-ben megjelent Engisiki című szertartáskönyv érdemel még külön említést.

Forrás: Vallásfórum.hu

Száraz György író emlékére

E napon halt meg Száraz György író (1987)

Száraz György (Bp., 1930. nov. 3. – Bp., 1987. dec. 29.): író, publicista, József Attila-díjas (1978), Kossuth-díjas (1985).

Középisk.-i tanulmányai után tisztviselő. 1952 telén, katonaidejének leszolgálása után titóista szervezkedés vádjával börtönbe került. Kiszabadulása után 1954-től a közművelődésben dolgozott. 1961 és 1964 között a főv.-i XV. kerületi Csokonai Művelődési Házban művészeti vezető, majd igazgató. 1964-től író újságíró. 1977-ben az Élet és Irod. publicisztikai rovatvezetője, 1979-ben a lap főmunkatársa lett, eközben 1978 és 1980 között a kecskeméti Katona József Színház dramaturgja, 1983-tól haláláig a Kortárs c. folyóirat főszerkesztője volt. Itt jelent meg gyermekkoráról visszaemlékezése (Emlékleltár, 1979. 11. sz.). 1984-ben a Főv. Tanács művelődési díját kapta meg. – F. m. Egy előítélet nyomában (esszé, Bp., 1976); A Rókus-templom harangjai (színművek, tévéjátékok, Bp., 1979); Egy furcsa könyvről (esszé, Bp., 1983); Császárlátogatás (színművek, tévéjátékok, Bp., 1984); A tábornok (dok. r., Bp., 1984); Történelem jelenidőben (tanulmányok, Bp., 1984); A kém meg a vadkan (eszszé, Bp., 1985); Erdély múltjáról jelenidőben (esszék, tanulmányok, Szalay György előszavával, Bp., 1988).– Irod. Pilinszky János: Egy lírikus naplójából (Élet és Irod., 1977. 15. sz.); Nádor Tamás: Sz. Gy. (Interjúportré. Párbeszéd művészekkel, Bp., 1984); E. Fehér Pál: A tábornoktól Erdély történetéig (interjú, Népszabadság, 1985. aug. 10.); Lendvai L. Ferenc: Történelem jelenidőben (Jelenkor, 1986. 3. sz.); Ézsiás Erzsébet: Sz. Gy. (Mai magyar dráma, Bp., 1986); Orosz István: Az „akaratlan bűnösök” elfogulatlan apológiája… (Irodalmi Újság, 1986. 3. sz.); Sükösd Mihály: Kísértetek ellen. Sz. Gy. könyve ürügyén(Seregszemle, Bp., 1986); Bodor Pál: Elhunyt Sz. Gy. (Magy. Nemzet, 1987. dec. 30.); Lukácsy András: A tények tábornoka. Sz. Gy. (Kritika, 1988. 3. sz.); Búcsú Sz. Gy.-től: Cseres Tibor, Vajda György, Fodor András, Thiery Árpád, Páskándi Géza, Orbán Ottó írásai (Kortárs, 1988. 3. sz.); Gyurkó László: A tábornok elköszönt (Új Tükör, 1988. 2. sz.); Zappe László: Munkatársunk Sz. Gy. (Népszabadság, 1988. dec. 24.). – Szi. Marschall László: Birtokosa régi tudásnak. Sz. Gy. emlékére (vers, Életünk, 1988. 2. sz.); Zalán Tibor: Szemgödrünkben kihűlt ezüst. Sz. Gy. is elment (vers, Kortárs, 1988. 3. sz.).

Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon

Egy kis vallásföldrajz – Egyistenhitű vallások

Kereszténység

Rio de Janeiro, Brazília

A kereszténység a világ legnagyobb lélekszámú vallása. A keresztények a középkortól kezdve igen intenzív missziós tevékenységet folytatnak, a vallás terjesztése mind a mai napig tart. Ennek hatására, ma a világon szinte mindenütt fellelhető.

Még a gyarmatosítások korára vezethető vissza, hogy a római katolikus vallás Latin-Amerikában (spanyol, portugál hódítások), de Észak-Amerikában is elterjedtté vált. A spanyolok nemcsak Amerikában, hanem Ázsiában, a Fülöp-szigeteken is sikeresek voltak. Ma a római katolikusok ázsiai központja a Fülöp-szigetek, (a lakosság 84%-a). A francia gyarmati múlt öröksége a vietnámi katolicizmus (a lakosság kb. 10 %-a). A kisebb dél-koreai, indiai és indokínai központokon kívül ez a vallás máshol nemigen terjedt el Ázsiában.

Krisztus a Corcovado hegyen, Rio de Janeiro

Evangélikus templom – Új-Zéland

A reformáció után a protestánsok is erőteljes missziós tevékenységet folytattak. Leginkább az angolszász gyarmatokon terjedtek el. Az Egyesült Államok, egyes Karib-tengeri mini államok, Ausztrália, Új-Zéland és Óceánia területén a legjelentősebb vallásokat a protestáns egyházak képviselik, de a legtöbb helyen a római katolicizmus is jelen van.
(Például, USA: protestáns 70%, római katolikus 25%; Ausztrália: protestáns 55%, római katolikus 31%; Francia Polinézia: protestáns: 50%, római katolikus 34%.)
Kanada kivételt képez, itt is erős a protestantizmus (39%), de a francia jelenlét a római katolikusok arányát (47%) jelentősen megnöveli.

Érdekes színfoltot jelentenek egyes ázsiai országok, pl. India, ahol a római katolikusok mellett a protestánsok is népszerűek. Ék-India egyes államaiban a lakosság 60-70%-a keresztény (pl. Nágaföld, Mizoram). Jelentős protestáns kisebbséggel rendelkezik Dél-Korea, ahol a kereszténység hatása és jelenléte egyébként is igen erős. Egyes protestáns vallások a reformáció után jöttek létre. Több közülük jelentős hatással volt az európai és az Európán kívüli társadalmak fejlődésére. A metodisták a protestáns anglikán egyházból váltak ki a 18. században. Ismert és elterjedt vallás a baptista felekezet is, de az Üdvhadsereg tagjai, a kvékerek, Jehova tanúi, a különböző Pünkösdista mozgalmak és a presbiteriánusok is ide tartoznak. Ezek a vallások elég sokfelé elterjedtek, mert a térítés fontos tevékenységeik közé tartozik, de legnagyobb népszerűségnek Észak-Amerikában örvendhetnek.
Észak-Amerikában jött létre a mormon egyház is. A többnejűség elfogadásáról elhíresült vallásalapító (Joseph Smith, 1805-1844) utódjai hozták létre szorgos munkával Salt Lake City-t, a mormonok fővárosát. A mormon fiataloktól kötelezően elvárt két éves külföldi hittérítés következményeként ma már nem csak az Egyesült Államokban, hanem a világban sokfelé elterjedt ez a vallás, különösen az amerikai kontinensen és Európában.

A mormonok főtemploma – Salt Lake City

Szt. Viktor monostor – Egyiptom

Afrika és a kereszténység kapcsolata érdekesen alakult a történelem folyamán. Észak-Afrika a kereszténység bölcsője volt. Az ősi keresztény egyházak mellett megtalálhatjuk itt az európai gyarmatosítók által behozott keresztény vallásokat is (főleg katolicizmus).
Fekete-Afrikában a gyarmatosítások előtt nem volt kereszténység, azóta e vallások térhódítása mind a mai napig tart. Azokban az országokban, ahol az iszlám és a kereszténység is erőteljesen jelen van, gyakran súlyos konfliktusok is adódnak. Az afrikai iszlám és kereszténység közötti határ a nyugat-afrikai országok területén húzódik (Nigéria, Benin, Togo, Ghána, Elefántcsontpart, stb.). Ezen országok északi részén mohamedánok, déli részén keresztények élnek. De hasonlóképp megosztott Kamerun és a Közép-Afrikai köztársaság is, nem beszélve Szudánról, ahol a déli területek keresztényei harcolnak az északi mohamedánokkal. Kevert a lakosság Kelet-Afrikában is (Kenya, Tanzánia, Mozambik). Fekete-Afrika többi része viszont keresztény, illetve mint mindenhol fekete-Afrikában, a törzsi vallások jelentősége is óriási a nagy világvallások mellett. A római katolicizmus fekete-Afrikában is nagyobb lélekszámmal képviselteti magát, de a protestáns felekezetek jelenléte is jelentős, főleg délen. (Pl.: Kongó: katolikus 55%, protestáns 25%; Ruanda: katolikus 50%, protestáns 25 %; Zambia: protestáns 48%, katolikus 27%.)

Kopt festmény Egyiptomból

Érdekes csoportját képezik a keresztény vallásoknak a keleti egyházak. Olyan egyházakat sorolunk ide, amelyek valamilyen formában a Kelet-Római Birodalomhoz, illetve annak utódjához, Bizánchoz kötődtek. Legismertebbek ezek közül az ortodox vagy görög-keleti keresztény egyházak, de érdekes, ősi formában fennmaradó, önálló keleti egyházakat is találunk a Közel-Keleten és Afrika északi részén egyaránt.
Egyiptomban a kopt keresztények jelentősebb hatással vannak az ország társadalmára és gazdaságára, mint amekkora létszámukból következne – az ország lakosságának kb. 10 %-a kopt.
Az abesszin vagy etióp egyház keresztényei, Etiópia lakosságának több mint 50%-át teszik ki. A szír keresztények főleg Szíriában és a környező országokban élnek, jelentős és befolyásos keresztény kisebbséget alkotva a mohamedán Szíriában. Az örmény keresztények nemcsak Örményországban, hanem a Közel-Keleten sokfelé (pl. Szíria, Izrael, Jordánia, Törökország) találhatók meg, sőt az örmény emigránsok révén Európában és Észak-Amerikában is sokfelé.
A korai kereszténység elterjedéséhez köthető Tamás apostol feltételezett indiai utazása. Ennek következményeként, India nyugati partjain (mai Kerala állam), a lakosság egy része már ősidők óta keresztény, azaz elterjedése nem a gyarmatosítások korához köthető.

Örmény keresztény templom – Irán, Iszfahán

Orosz ortodox templom Alaszkában

A nemzeti szinten szerveződő ortodox (görög-keleti) egyházak közül, az orosz pravoszláv egyház terjeszkedett leginkább Európán kívül. Ma a szovjet utódállamok mindegyikében fellelhető ez a vallás, de természetesen legnagyobb arányban az Orosz Föderáció területén. Az ázsiai orosz hódítás miatt a Csendes-óceán partjára is eljutottak az ortodox hittérítők, sőt, még Alaszkába is! Igaz, ma Alaszka az USA-hoz tartozik, mégis a jellegzetesen szláv ortodoxia hagyományai az orosz idők emlékét őrzik. A szovjet idők örökségét pedig a közép-ázsiai ortodox hívők nagy száma (pl. Kazahsztán) jelzi, ami a nagy arányú orosz bevándorlás következménye – az egyébként mohamedán területen.
Természetesen az európai (görög, román, szerb, bolgár, orosz, stb.) ortodox hívők emigrációja miatt ma már Észak- és Latin-Amerikában sem ismeretlen a keleti kereszténység e formája.

Ortodox templom, Szibéria, Hanti-Manysi Autonóm tartomány

Forrás: Sulinet

Kuncz Aladár: Karácsonyi látomások

Történelmi pillanat
1920 november hó

Váratlanul jön és csak a fogékonyaknak nyilatkozik meg. A valóságon, az idő és véletlen körülmények e mulandó szövedékén, oly ellenállhatatlanul metszi át magát, mint papíron az izzó parázs. Itt van, s az emberi elme játszi keretei: múlt és jelen, jelen és jövő, szétroppannak, mint a megdagadt ár előtt a gátak. Minden egy nagy időtlen hullámmá borul össze s úgy érezzük, hogy itt mellettünk vágtat lován üldözői elől a szerencsétlen Lajos, míg az undok mocsár el nem nyeli halovány arcát. Verbőczy most vonul végig díszes kíséretével Buda utcáin, hogy kenetes ajka ékes szavaival fegyvert és erőszakot meggyőzzön. Kivonult már az utolsó török is az országból s elénk tárul a pozsonyi országgyűlés terme, hol az országdöntő, kínos csendbe, fenyegető ágyuk nyomása alatt, idegen uralkodó családnak jegyzik el sorsukat a megrémült rendek. De halljuk a felsőbüki Nagy Pálok dörgő szavát is, mellyel megindult a magyar nyelv renaissancesza. Itt baktat már Pest sáros utcáin Széchenyi s míg rajongó lelkét a jövő Budapest nagyszerű látomása édesgeti, elméje a megoldás lehetőségein töpreng. Minden akarat és küzdelem, minden ujjongás és ünneplés, minden gyász és szomorúság, mely egykor itt futó pillanatokba írta magát, most élővé elevenedik. Hangzik komor lépése az Árpádot temető vitézeknek, feljajdul újra a sziklákon lezuhanó Gellértnek sikolya, tatárverő magyarok hurrája összevegyül a hősi kétségbeesés kiáltásával, mi a Szigetből kitörő mártírcsapat ajkáról szakadt fel – - – Nincs múlt, nincs jelen, nincs jövő, csak magyar sors van, minden megéltnek elszakíthatatlan összefüggése. Századok leomló válaszfalain keresztül áthallatszik hozzánk testvéreink kiáltása, átnyúlik segítséget kérő és segítséget adó kezük s úgy érezzük, hogy mindnyájan mindent egyszerre élünk. Hősi tettek és gyáva árulások, önzetlen eszményiség és galád érdekhajhászás, melyeket talán egykor nem jutalmazott vagy nem büntetett a vak pillanat, most feltámadnak s az egyetemleges jutalmazás és megtorlás mérlegelő útján kiegyenlítődnek, kitisztulnak a nagy egység lelkiismeretében. Időtlenül, sikerektől és kudarcoktól menten feszül elénk a szűz magyar akarat, sziklák közé vetett mag, parton sarjadzó növény, melyre, alighogy kidugja fejét, zuhogva robbannak az ellenséges hullámok, s mi ennek a hatalmas akaratsugárnak kialvó szikrái, egy percre mintegy kiválunk a fajlendületéből s magunkon kívül látjuk sorsunkat az örökélet irtózatos küzdelmeiben tovaszáguldani. Ez előtt a szörnyű vízió előtt hasztalan minden betanultság, okoskodás. A szív legmélyéről feltörő szó is üresen, idegenül kong. Érezzük, hogy a Végzet átlép rajtunk, egyéni életünkön. Gondolat, ösztön elszáll belőlünk és csak ámuló, tehetetlen szemlélet leszünk, mint egykor, mikor láttuk magunkat levett kalappal, zokogva végigmenni az utcán apánk koporsója után és úgy sirattuk magunkat, mint egy teljesen idegen embert …

*

De a sírás már kiengesztelődés, mely a tehetetlen fájdalomba meghatódott, nemes emelkedettséget kever. A nyitott sír előtt a lélek elmerül egy percre öntudatlanul abba a titokzatos kapcsolatba, mely az egyéni életformák s az örökké újjatszülő, halhatatlan Élet között van. Megjelenik előtte az élet, mint idea, mely minden meggondolás nélkül dobja el kisérleteit, az általunk egésznek, teljesnek hitt életeket, hogy új és új megvalósulásokon keresztül jusson el a teljes megeszményülésig. Lélektől a lélekig vezet az élet útja és csak útközben martaléka a fájdalomnak és a halálnak. Ebből a természetfölötti átérzésből merit új kedvet az életre a lesújtott ember és történelmi pillanatokban ugyanez az érzés termékenyíti meg a nemzetek lelkét is. Az «ami volt»-nak és «amivé lenni akar»-nak eszméje észrevétlenül és gyorsan fogamzik meg a hivatottak lelkében s a mai sötétség, kapkodás és erőszak helyébe, holnap már felragyog az új cél. A ma nemzedéke, mely csak, mint ilyen, vezekelhette le a megváltó szenvedést, mert az Úr fiának is testté kellett lennie, hogy szenvedjen, – holnap már egész nemzetté lesz, s könnyen rázza le magáról a beteg testén elszaporodott férgeket. Holnap már Szent István bölcsessége, Kálmán tudománya és Szent László villogó kardja velünk lesz, mely oly gyökerestől tépte ki a magyar sorsot a felelőtlen változás, hogy ami az ő hivatásuk volt, a mi hivatásunkká is lett. Ezért csalogatóbb és szebb a jövőnk, mint bármikor. Mindenné lehetünk, mert majdnem semmivé tettek. A magyar műveltség tündöklő vára újra fényszórója lehet a keleti műveletlenségnek. Ma Mátyás királyról többet lehet és többet kell tanulnunk, mint Deák Ferenctől, mert közelebb estünk hozzá. De nekünk a tudósokat, művészeket nem kell külföldről hoznunk. Háborúelőtti nagyarányú kulturánk egész kerete még itt fekszik tétlenül, a végromláshoz közel. Művészet és tudományok minden ágában már éppen felserdült, már éppen munkához látott egy minden tehetséggel megáldott generáció, mikor a háború kitört. Ez a nemzedék él még, szétszórtan s elkábulva, belefásulva a megoldhatatlan mindennapi gondokba, de él s még nagyszerű munkára hivatott. Meg kell előbb menteni az egész Magyarországot szellemben és műveltségben, tudományokban és művészetekben s akkor a földrajzi Magyarország egy kardcsapás nélkül újra összeáll. Mily balgaság félni a képzett emberektől s azok túltengésétől, mikor a mai helyzet itt minden foglalkozást, a legkisebb állást is az őrtállás szent kötelezettségével ruház fel. Hát nem a mi igazságunk kiált ki világszerte abból a tényből, hogy amíg egyik szomszédunk a tanítói oklevélhez köti legmagasabb állásait, addig a mi tanítóink százszámra foglalkoznak a legkezdetlegesebb testi munkával? És mégis, ne adjuk fel legfőbb erőnknek, kulturális erőnknek egy porcikáját se! A művelt és minden rétegében tudatos magyar szellemmel áthatott magyarság magja és megalkotója a jövő Nagymagyarországának.

… Hiába borítja korai téli köd az eget, hiába merevíti meg ujjaimat a lelketlen hideg, míg e sorokat írom és hiába felel immár hat szerencsétlen évemnek minden boldogsága után való áhítására a vad kétségbeesés és elhagyatottság magánya, azért érzem biztosan, hogy a hazug ködök mögött, meg van már a ragyogó nap és a derült kék ég, amely a mi napunk és a mi egünk lesz s bontogatja szárnyát a nagy, csodálatos fehér galamb, mely elhozz a békét és martirfejünkre a koronát…

Forrás: Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 1. szám · / · Kuncz Aladár: Karácsonyi látomások

Reményik Sándor: Béke

Valami furcsa összehangolódás,
Valami ritka csend -
Széthúzó erők erős egyensúlya,
Mély belső bizonyosság idebent -
Bizonyosság arról, hogy élni jó,
Szenvedni elkerülhetetlen,
Szeretni tisztán: megistenülés,
Meghalni szép -
S a Kifejezést meglelni mindezekhez,
Megtalálni a felséges Igét:
Az Igét mindezekhez:
A Béke ez.
Orkán ordíthat aztán odakünt,
Robbanhat ezer bomba: kárbament,
De kárt nem okozott.
Bent:
Csend.
A Béke itt kezdődik.
Bent:
Csend.
Isten hozott.

Forrás: Reményik Sándor versei

Móricz Zsigmond: Karácsonyi prezent

- Mesejáték egy felvonásban -

Személyek:

Mágótsyné, Munkács vár asszonya

Eszterhás Miklós, nemes ifjú

Kurapataki, várnagy

Homonnay

Drugeth

Palotsay (főurak)

Leányok

Nemes ifjak

Vándorkobzos

Történik a XVII. század elején.

Magas, boltíves terem, olyan magas és keskeny, amilyen csak lehet, Gótíves, mintha a templom szentélye volna.

Középen trón, baldachinnal.

Vörös és arany színben minden. A falak téglaszínre festve, az oszlopok kő szürkén, szinte a végtelenbe nyúlnak fel, s fent bokrosan szét ágaznak. Trón mellett kétfelől óriási fenyőfa, gyertyákkal, dísz nélkül.

Fáklyavilágítás.

Eszterhás jobbról áll, mereven, mozdulatlanul, csukott szájjal az egész ének alatt.

Mágótsyné a trónuson ül, előrehajolva, szerényes s szelíden, mellette két lány térdel, tiszta fehérben.

Kórus baloldalt énekel a színen kívül, a templomban.

Krisztus kapuja megnyilék,
Bé telék teljes malaszttal
Alleluya, alleluya, alleluya.

Ki jőve szűznek méhéből,
Vőlegény megváltó teremtő…
Alleluya, alleluya, alleluya.

Halálnak kemény poharin
meg oldá mi bűneinket
Alleluya, alleluya, alleluya,

Dicsőség teneked uram,
ki születtél szűz Máriától,
atyával és Szentlélekkel
örökül örökké ámen,
Alleluja, alleluya, alleluya.

A templomban háromszori csendítés. Mágótsyné letérdel a trón előtt szemben. Csend. Most Mágótsyné feláll és bemegy a templomba, lassan, mély alázatossággal, a két lány kíséri Eszterhás egyedül. Mogorván mereven áll, tudomást sem vesz az istentiszteletről.

Mágótsyné sietve visszafordul, a két lány utána.

Mágótsyné: nyakához kap s ékszerét besüllyeszti: Kösöntyűnk elveszett!…

Eszterhás oda se néz.

Mágótsyné: Kösöntyűnk elveszett. Éles hangon Eszterháshoz.

Eszterhás fitymálóan odanéz: Hol?

Mágótsyné suttogva beszél, a szomszéd teremben lévő istentisztelet miatt: Itt…vagy ott…valahol…Keressétek…Odabent…A két lány befut a jobboldali ajtón, apró léptekkel, mert a térdnél szűkre kötött szoknyában nem tudnak lépni s ez így divat.

Mágótsyné sietve élesen, suttogva, támadóan: Mért nem jössz a misére!

Eszterhás nem mozdul, feltartott fejjel, kevélyen: Csak!

Mágótsyné: Miért nem jössz a misére!…Eretnek…Pogány…Helvéciai eretnek… …Egész udvarom ott van, mind, mind, magyarok s németek s tótok s Lutherek s Kálvinok, urak s szolgák…Öklét tördeli. Csak egy cselédem meri, megcsökönyösödött pogány istentelen, velem szemben szállni karácsony estéjén…Miért nem jössz a misére!

Eszterhá: lassan, keményen, fogát összeszorítva, szinte hörögve: Festett Krisztust én nem fogok imádni…

Mágótsyné: Megfogatlak, láncra veretlek…

Eszterhás: az élő Krisztust is megfogták, megverték…

Mágótsyné: Parancsolom…Kiegyenesedik s megnő. Parancsolom…Szolgám vagy…rabom…hatalmamban…Két öklét melléig emeli s reszket az indulattól, melyen uralkodik.

Eszterhás egyszerűbben, parasztosabban neki fordul: Nem!…nagyasszony!…Parancsolhatod, hogy menjek a halálba: de azt nem, hogy menjek a gyehennába…

Mágótsyné: Blasphemia…vallásom gyalázod…az üdvözítő egy hitet…Keresztet vet igen kicsi s merev mozdulattal,

Eszterhás: konokul megáll. Harcra szerződtem…nem csuhás barátnak…Mikor a kardomat hoztam, nem kérdeztétek a hitemet…

Mágótsyné: Szembeszállsz…

Eszterhás: Mereven áll, hallgat.

Mágótsyné: Csendítés, keresztet vet s letérdel, aztán feláll: Megcsúfolod az ünnepi szent estét. Szemébe néz, egészen hozzá hajlik, szikrázó szemmel, ruhája mélyen ki van vágva s Eszterhás belenéz a mellébe, meglepetve megnézi, amit ott lát. Az asszony felveti a fejét. Majd megtanítalak…El, vissza a templomba.

Eszterhás: Egyedül, sóhajt, legyint.

Két lány: Sírva visszajön.

A szőke: Sír. Sehol sem lelem.

A barna: Valahol elhányta.

A szőke: Most mi lesz? Sír.

A barna: Hát mindent tűvé tettünk, sehol sincs.

Eszterhás: Kurtán: Ne keressétek.

A szőke: Meglepetve ránéz s félve elhúzódik, feltartott könyökkel, mintha védekezne? Mit?…

Eszterhás: Ne keressd!

A barna: A kösöntyűt?

Eszterhás: Nem veszett el.

A szőke: Hirtelen felcsapó örömmel: Hol van?

Eszterhás: Rajta van.

A barna: Kin? az asszonyon.

Eszterhás: Hát…rajta van.

A szőke: Honnan tudja kegyelmed?

Eszterhás: Láttam. A két mell között van, becsúszva…Becsúsztatva…

A barna: Akkor mégis keresteti…

Eszterhás: Ott megtalálhatjátok…

A két lány visszafelé les rá s elmennek be a templomba.

Eszterhás: Sóhajt s legyint újra. Kint ének.

Mágótsyné Szünet után, besuhog: Ezt te mondtad meg nekik…

Eszterhás: hallgat.

Mágótsyné: Gonosz vagy és lelketlen. Gyilkos szemű és ellenségem. Miért mondtad meg nekik!

Eszterhás: Hallgat.

Mágótsyné: Elrontottad az ünnepemet, tönkretetted a karácsony estémet. Ellenem esküdtél, kilestél s megmondtad nekik.

Eszterhás: Nem szeretem a hazugságot.

Mágótsyné: Ki hazudott? én?

Eszterhás: Igen.

Mágótsyné: Én hazudtam! Hazugnak nevezel? Alávaló eb, a nagyságos asszonyodnak szemébe mondod karácsony estéjén, mise alatt, hogy hazudott!

Eszterhás: Nem én kezdtem.

Mágótsyné: Nekem meri ezt mondani egy koldus szolga, nekem a Munkácsi vár asszonyának! tízezer jobbágy élet-halál urának.

Eszterhás: Annál inkább…nem vagy rászorulva…nem kell hazudnod…

Mágótsyné Csengetnek, letérdel, feláll: Imádkozni sem lehet…imádkozás közben megtámadni az embert, orvul a templom szentélyében, a tulajdon házában, az isten házában ima alatt gyalázatosan támadni rá…

Eszterhás: Imádkozás közben ne tessék hazudni.

Mágótsyné: Tömlöcbe vettetlek.

Eszterhás: Akkor is hazugság!…

Mágótsyné: Azért tettelek senkiből, szolgából udvari kamarásommá, belső szolgámmá, hívemmé, ilyen csalódás, ilyen csalatkozás… Csönd. Hirtelen kinyújtott kézzel int a templom felé. Most pedig, be a misére!

Eszterhás: Soha!

Mágótsyné: Szenvedélytől elfakulva: Be a misére!

Eszterhás: Soha!

Mágótsyné: Különösen nézi s sietve elmegy, be a templomba.

Eszterhás Ököllel csap a levegőbe: Hej!

Kúrapataki: Jön a templomból két katonával? Kurr…Eszterhás Miklós, add ide a kardod!

Eszterhás: Hátralép s kardjához kap: kardom!…soha!

Kúrapataki: Kurr…int a hajdúknak, akik Eszterhás ellen indulnak. Vegyétek el a kardját!

Eszterhás: No rajta! Kardját kirántja. A hajdúk megállnak s Kúrapatakira néznek.

Kúrapataki Szelíden: Nézd Eszterhás fiam, figyelj ide, ne makacskodj…add ide a kardod…az asszony parancsolta…Tudod, amit egy asszony parancsol, annak meg kell lenni…

Eszterhás: Kúrapataki vagy, a te szavad ennyit ér: ha az úr élne s parancsolná, azt mondanád: “amit az úr parancsol, annak meg kell lenni!…” Csak a becsületnek kell meglenni!

Kúrapataki Nevet, gonosz sátáni nevetéssel, részeges ember semmit se bánó becstelen nevetésével: Eszterhás fiam, annak meg kell lenni, no. Selyem úrfi, ez jó karácsony estéje nekem. Selyem úrfi, a markomba adott az isten karácsony estére…ez nagyon jól van így…

Eszterhás Mi bajod van neked velem: mióta a várban vagyok, esztendeje, mindig gyűlölsz s kergetsz.

Kúrapataki nevet: Nono, azt hittem, észre se vetted…hogy lehet az, hogy egyiknek minden, a másiknak semmi!…Most letörik a szarvad, Karácsonyi úrfi kardját kivonja kezembe adott az Isten…karácsony estéjén megérjük, hogy a gazdagok megaláztatnak s a szegények felmagasztaltatnak…

Eszterhás: Én vagyok a gazdag, a csallóközi szegény nemes fiú, akinek semmi egyebe, csak egy szál kardja s avval indul kenyeret keresni s te vagy a szegény, a Munkácsi várnagy!

Kúrapataki: Háá…nemcsak kenyérrel él az ember, igaz-e s neked abból a nemcsak kenyérből jutott több mint kellene…Nemcsak a világi javakat osztotta el az isten rosszul a földön, hanem a testi-lelkieket is. Én is ember fia, anya gyermeke vagyok és nyomorék vagyok, és rothadt vagyok és undok vagyok…no nem a magam szemében, hanem a tietekében…ezekében, az emberekében, a templomi térdeplők szemében, a szép asszonyok szemében, az asszony szemében…és te gazdag vagy, egyenes derekú, sima pofájú, fényes hajú, vizes szemű pöfeteg: a te borjú tekinteted előtt nem veszik észre az én farkas fogaimat, nézd: a tükörre mutat az én szemem csillog, mint a gyertyavilág, az én arcom éles és kemény, mint a fegyver, az én koponyámban gondolatok és akarat és vágy lakik: s nekem mindig a szegényeknek kell lenni, a kincsek őrzőjének, aki hozzá se nyúlhat az aranyhoz, csak csattogó foggal őrzi: hát nem! én is akarok élni és habzsolni és dúskálódni s bujálkodni. Én is felül akarok egyszer már lenni…hahá, ugrik fejedre, fejedre!…kezembe adott az isten s asszonyunk parancsolt, hogy a fegyvert markodból kiüssem…hahá!…Nem kell más szépség a világon, csak az ami én vagyok!…nem kell más erő a világon, csak az ami én vagyok…nem kell más a világon, csak én…csak mi, én és ezek…vérívó farkasok…Nem kell megállás, és puhaság, a kövérség, a teljesség, az épség, a szépség: én kellek, a nyomor és a düh… Mindig csak alul? mindig csak a zugból lesni a percet? nem, egyszer már én öntöm el a világot a magam erejével és szétomlik a selyem és a bársony és a puhaság, ami nekem nem kell, amibe ti selyem úrfiak fetrengtek a selyem lányokkal…mi kell az embernek? semmi! se igényem, se kívánságom, sárban fetrengeni s visszamenni a réti csikaszok közé s ordítani, hahó, hahó, hogy reszkessen, ahol még egy selyem úrfi maradt…vagy ha megmarad valami a rongyaitokból, amit én csináltam a rabszolga koromba: abba majd én takarózom és én csavarom magam a rongyaitokba…Karácsony estéjén feldagad a szív öröme, minden szegény örvend s csikorgatja a fogát: lesz még Karácsonya mindannyiunknak…

Eszterhás: Varangy…csak köpködj…varangyos béka…

Kúrapataki: Hahá, tudtok kapkodni és cicázni és mulatni a selyemlányok körül s honnan tudjátok?! hol tanultátok?! miért tudtok megállni mint a szálfa, hahá…mind le fogjuk vágni az erdőt s építünk belőle sírkereszteket…a templomból csengetés hallik.

Eszterhás: Térdepelj le, te pápista vagy.

Kúrapataki: Én térdepeljek, mikor te állsz?…hahá…te kálomista vagy s felszabadítottad magadat a rabság alól?… térdepelj le te, mert te vagy a szolga: kezembe vagy adva s ha megfoglak, majd térdepelsz s nem itt, lent a vár tömlöcében s még legjobb a sírban s még lejjebb a pokol fenekén…Add a kardodat…

Eszterhás: Elüti a Kúrapataki kardját, hogy az kiterül: Vedd el…

Kúrapataki? Hahá…s erősebb és ügyesebb s nagyobb…ez rosszul van, rossz ez az osztozás úristen, de majd kisegítjük magunkat…no, no…hiszen vagyunk elegen, hajdúk, farkasok, bitangok, fiaim, rá…s ha ez kevés, majd többeket…az ajtón kiint s bevonul egy csapat fegyveres.

Kúrapataki: Ide figyeljetek, neki a dárdákkal! csak a belét!…bort fogok inni a serlegemből, koponyájából bort iszok az egészségetekre, karácsony esti prezent ez nekem…

Eszterhás: A sarokban s neki készülve a harcnak: No uram jézus nézz ide Karácsony estéjén, rajtam a gazok…

Kúrapataki: Hahá…kardját emeli s készül, hogy jelt adjon a katonáknak.

Mágótsyné: Megjelenik a templom ajtajában: Mi történik itt?…

Kúrapataki visszafordul: Nagyságod parancsolatját alázattal beteljesíteni…

Mágótsyné Előbbre jön: Hogy meritek megzavarni a szent misét…

Kúrapataki: Kardját átadni nem akarva.

Mágótsyné: Add át kardodat.

Eszterhás: Soha.

Mágótsyné: Add kardot, vagy látod tömlöcbe kerülsz.

Eszterhás: Hagyjon engem nagyságod! Mért vetette ki rám a hálót…Ha eretnek vagyok, nem ma lettem eretnek…tegnap is tudta ki vagyok…Miért tett kamarássá maga körül…Én a palotába való nem vagyok, én hízelkedni s csúszni-mászni nem tudok, nyalakodni és hazudni nem való vagyok…Ezek a cenkek idevalók, én csak szabadságra s szép igazságra született vagyok…Ezek a hatalom szolgái s én…én maga a hatalom vagyok…

Mágótsyné: Nem tűröm az ellenszegülést…kardját vegyétek el…de egy hajszála is meg ne görbüljön…

Kúrapataki: Rajta…

Mágótsyné: De ha csak egy sebecske lesz rajta, fejeddel lakolsz…

Kúrapataki: Mi vagyok én, hogy nekem lehetetlen parancsokat ad az asszony…Bizony nagyobb örömem se lehetne, mint nyakát szegni a selyem úrfiaknak…

Mágótsyné: Íme, a hálátlan, íme a kegyetlen, így szedjen fel porból embert valaki: mindenáron meg kell kapnom a kardot, míg vége az istentiszteletnek…

Kúrapataki: Rajta! Katonák egy lépéssel közelebb zárkóznak Eszterhás körül.

Mágótsyné: Ennyi férfi nem bír vele, hadd lássam asszonyszív mit tehet…Félre! Katonák szét nyílnak s ő Eszterhás elé lép. Eszterhás Miklós, add át kardodat!

Eszterhás: Haboz, tépelődik, akkor rálép a kardra, ketté töri s a csonkáját átadja Mágótsynénak: Tessék.

Mágótsyné: Megdöbbenve, haraggal, habozva átveszi. Int a katonáknak: Menjetek. Katonák el.

Kúrapataki: Marad. Csend.

Mágótsyné: Mi volt ez!

Eszterhás: Gyalázat.

Mágótsyné: Igen, gyalázat!…A szent karácsony estén…Nem is tudom miért nem vágattalak négybe s mért nem koncoltattalak fel…Velem dacolsz?…te senki, te semmi…Ha enned nem adok, éhen halsz, ha innod nem adok szomjan halsz, ha életben nem tartalak, meghalsz…helyen, hogy itt csúsznál énelőttem a porban s papucsom szegélyét imádnád… Ki vagy te?

Eszterhás: Férfi.

Mágótsyné: Férfi annyi van, mint a szemét, férfi annyi van, mint a sár…Mire kellesz nekem?…Férfival van tele a templom és a vár, kezemre könyörög egy Homonnay s Drugeth s Palotsay s ha kinyújtom ujjamat, mint a darazsak szállnak a cukorra a férfiak rajban és seregesen…így turkálok bennük…S nekem itt egy szolga, gőgjét meri mutatni…Férfi vagy!…Ha kezem egy férfinak adom, nem kell viaskodnom egyetlen eretnekkel, falvakat hódoltat nekem, eretnekek megyéit hajtja énnekem udvarom keresztje elé s veled együtt szegény…azt hiszed megtörik rajtad akaratom…

Eszterhás: És te azt hiszed, ha százezrek csókolják a lábad porát, én, csak azért, már közétek vetem magam?…Arany szoknyád ugyan mi mást takar egy gyenge asszony gyenge testénél…Arany szoknya, arany áron…Nem te vagy a hatalom, hanem ami beborít s megfullaszt súlyával, az arany: Hernyó vergődik vontarany burkában és aki férfi érted a festett Krisztust imádja, téged észre se vesz, az asszonyt, a férfi, csak az aranyat…Eressz engem kirepülni, miként a madár a hegyekbe, ligetekbe, ha én asszonyt veszek, sólymomat ujjamra vettem s kit elbocsátottam meg visszaszáll, hogy kezemből egye a szerelem ételeit…s kebelembe bú, hogy melengető karom alatt lelje a szerelem édes búvóhelyeit…csönd. Elmehetek?

Mágótsyné: Hová?

Eszterhás: Tömlöcbe, vagy ki a világba, mit bánom én?

Csöngetés. Mágótsyné letérdel. Aztán csönd.

Felhangzik az ének a templomban.

Mágótsyné: Feláll, lassan felmegy a trónusra s leül, tenyerébe hajtja fáradt fejét.

Kint énekelnek. Eszterhás halkan, aztán erősebben énekelni kezd.

Eszterhás: Ének.

Öröködbe uram pogányok jöttek,
és szent templomodat megfertőzték,
Jérusálem leányát elrontották,
és széjjel nagy kőrakásokra hányták…
szolgáiknak testek,
akik megölettek,
adattak a vadaknak
húsok te szentidnek
ételül vettettek
a mezei vadaknak…

Mágótsyné: Halkan utána énekel:

a mezei vadaknak…hirtelen felijed. Ezért meghalsz.

Eszeterhás: Miért.

Mágótsyné: Eretnek éneket a szent mise alatt…

Eszterhás: Nekem is Karácsony estém van talán. Te itt bujálkodsz az isteneddel s nekem nem szabad egy hanggal elé fohászkodni…

Mágótsyné: Apage Satanas!

Eszterhás: Hej nehéz szolgálat az asszonyi szolgálatnak tisztje…

Felnyílik az ajtó s megindul be a menet.

Jobbról áll a trón előtt Eszterhás, balról Kúrapataki.

Jönnek a csoportok. Elől néhány lány s apród, aztán férfiak, nők, énekelnek falállnak a trón körül.

Karácsony estéjét ím vígan köszöntsük,
Szívünknek szerelmét imám kiöntsük,
haj, haj, haj asszonyunk előtt
haj, haj, haj, adj isten erőt,
adjon isten egészséget,
boldogságot, kedvességet,
szépséget és vitézséget,
vitézséget, ellenséget,
Isten áldja a jó embert egy szó úgy mint száz.
Derék ember, aki minket hátunk mögött s nem eszembe gyaláz!

Mindenki pohara kap.
haj, haj, haj
haj, haj, haj,
jó bor-e, gazda,
jó szőlő hozta,
az úristen áldja meg,
aki ezt kapálta,
aki ezt hozatta,
aki ezt megissza.
Issza már, issza már!
Minden issza már!
Ez a pohár bujdosik,
Ilyen a barátság,
Kézről kézre adatik,
Ilyen a barátság:
Nosza pajtás tölts innom
Ilyen a barátság
Feljebb töltsed poharam,
Ilyen a barátság!
Ilyen, ilyen, ilyen az, ilyen a barátság!
Közben mindenki tovább adja a poharát.
Egyet tojik a fürjecske, rirom, ráróm,
Retye rutya szénám rendben rendem, rendem, ráróm!
Sárga rigó, tarka túró, rezes kalapácsot,
Bükkfa nadrág, tüdős hurka, mámoros kovácsot!
Komám asszony félre csapta paszomántos kontyát,
Cigányasszony ölbe hordja visító porontyát,
Ne egy táncot komámasszony, ha itt van a bálba,
Hagyma, répa, répa, retek legyen a kamrába!
Jaj, de bolond ének pajtás, se füle, se farka,
Százesztendős kanverébnek, százesztendős kanverébnek
Hátul van a farka.
Éljenek azok,
akik gazok!
Kik nem gazok!
Légyenek gazok!
Adjon isten minden jót,
Bort, pecsenyét, olcsó sót,
a lengyelnek sok borsót,
a németnek koporsót,
Adjon isten egészséget,
Magyarok közt egyezséget,
Bort, pecsenyét, békességet,
Szép jó feleséget…

Karácsony estéjét ím vígan köszöntsük,
Szívünknek szerelmét immáron kiöntsük,
Haj, haj, haj, asszonyunk előtt,
haj, haj, haj, adj isten előtt.

Kúrapataki: Előre lép.

Munkács vára népe, mind kicsinye s nagyja

Mi asszonyunk előtt köszöntését adja!

Hogy azt a jóisten minekünk meghagyja,

Hogy asszonyunk szónkat szívesen fogadja! Vivát, vivát, vivát!

Mind: Nagy éljenzés.

Mágótsyné: Álmodozó fáradtsággal ül a trónon: Egregii fideles nobis incere dilecte salutem et gratiam nostram…Örömest vettük szerelmeteknek csekély jeleit és kívánjuk szívesen, isten éltessen benneteket…

Mind: Vivát!

Homonnay: Spectabilis et Magnifica Domina, mi is kegyelmed kérői, szeretettel köszöntjük nagyságodat s kérjük ránk gondolni ne feledje.

Drugeth: Váraink, házaink, kőbástyáink zengjenek a nagyságod tiszteletétől…

Palotsay: Mind örökkön örökké asszonyom!

Kúrapataki: Míg az ajándékoknak kiosztatása kezdődnek, meghallgatná-e nagyságos asszonyunk a vándorkobzos fura furcsa éneklit?

Mágótsyné: Boldog örömmel.

Vándorkobzos: Előlép s énekel: Az prédikátortól prédikálást. Ne várjatok az kobzostól unalmas kántálást, Ha adtok utána jó vacsorát s hálást, Akkor aztán leszek is hálás. Nevetés.

Ének:

Új hírt mondok, minden reám hallgasson
Egy históriául sokat tanuljon.
Zum, zum, zumzum
Hajbó, hujbó,
Hujja hajjabé…
Egy kövér kulcsárné: No ezt meghallgatjuk…
Egy vén ember ilyen panaszt indít
Három felesége néki vala
Zum, zum…

Más asszony nevetés: Hojjé ez megrángat. Jaj szegény feje.

Az első igen jó és szelíd vala,
Minden hat hónapba kisöpör vala.
Zum, zum…

A kulcsárné: No szép egy asszony lehetett!

Második igen víg és kedves vala,
Kontyát is béitta, ha kedve vala
Zum, zum…

Más ember: Hahaha, no nesze neked!

Harmadik ájtatos és kegyes lévén,
Ennie sem adott, vala oly fösvény,
Zum, zum…

Más asszony: Uh, de egy huncut ember vagy te Jóska.

Mikor lépj hát bele az házasságba,
karácsony havába de aratás tájba!
Zum, zum, Zumzum
Hajjbé, hujjbé,
Hujjahajjabé…

A kulcsárné: No ez passzol össze! A nótáddal elmehetsz! Kórus nevetése. Mind nevetés.

Homonnay megsértve: Mire véljük ezt a nótázást nagyságod udvarában?

Drugeth: reméljük nagyságod jó szava elveszi rólunk azt a csúfot.

Palotsay: Egyenesen szólván, kérjük nagyságodat, hogy mindjárt nyilatkoztassa ki véleményét a mi kérésünk felől.

Mágótsyné: Óh istenem, nem kell nagyságotoknak így fel venni az ártatlan csácsogó beszédjét. Ugyan mi ellenünk szegény némberek ellen ment az. No de megértve kegyelmeteknek s mindnyájatoknak jóságát s szívességét, íme régi szokás szerint kiosztjuk a mi csekélységet karácsonyi prezentnek kinek-kinek juttatni módunkban volt.

Mind: Vivát.

Mágótsyné: Amint sorra felhordják előtte az ajándékokat: Vegye nagyságod ezt a türkizes öves kardot, melyet boldogult lelkem uram viselt, kegyes emlékül.

Homonnay: Átveszi: Száz misét mondatok a boldogult úr lelkéért. Megcsókolja a kezét.

Mágótsyné: És kegyelmednek jó ifjú nagyságos uram e pajzsot, mely török fogságából jött az én boldogult szerelmes egy uramnak.

Drugeth: Kezét csókolom nagyságos asszony!

Mágótsyné Míg ez kezet csókol: Nagyságodnak pedig holtig való barátsággal e sisakot, akit távoli London városból nyert az én holtig siratott drága boldogságos uram!

Palotsay átveszi: Köszönöm asszonyom, de meghidd egyebet vártam volna tőled!

Mágótsyné: Egyebet nem szolgálhatok édes uraméknak…

Homonnay: No testvér, kosarat vettünk.

Mágótsyné: Azért nem kell sietnetek uraim.

Drugeth: Értjük, útilapu van talpunkra kötve.

Palotsay: Isten megáldjon nagyságos asszony.

Mágótsyné: Ha ilyen érzékenyek vagytok, akkor mit tehetek?

Az urak el.

Mágótsyné: Most osszátok ki egymásnak az ajándékokat. Vegye mindenki szívesen amit kapott, bár sok, bár kevés, egyforma jó szívvel lett.

Zsibongás: Mindenki felveszi a maga ajándékát, amit Kúrapataki oszt ki.

Mindenki kap ajándékot, csak Eszterhás nem.

Kúrapataki Aki hosszú selyem dolmányt kapott: Vitézek, vitézlők és leányzó asszonyok!…Magára teríti a selyemköpenyt. Gondoljátok csak fel, a mi asszonyunk édességes szerelmét az ő hív cselédeihez. Lám, mindenki, hogy megkapták maguk jutalmát…Tudjátok meg, hogy nehéz az élet és nehéz embernek emberrel megélni, mert farkas a farkassal, medve a medvével baráti mód lakik az erdőben, december az embernek mindenkor farkasa s medvéje s marcangolója. Kivált a mai időkben, mikor ilyen szörnyen kifogyott az emberekből a szív s a jóakarat. Torkát nézi mindenki a másiknak, hogy harapjon bele, mert nagy a szegénység és a nyavalyássá teszi az emberi lelket. De itt csakugyan az asszonyi lélek, az megtalálja kinek-kinek az ő legbelső kívánságát, boldog vagyok már én először az életben, hogy bíbor köpönyeget boríthatok szegény vállaimra…Kiáltsatok azért háromszoros vivátot a mi nagyságos asszonyunk életére!

Mind: Vivát! vivát, vivát!

Kúrapataki letérdel fél térdre: Értem nagyságodnak szíves jóakarattyát, letérdel egészen nagyságos asszonyom!…

Eszterhás: előlép, semmi ajándékot nem kapott.

Mágótsyné: No mi az Eszterhás fiam?

Eszterhás: Búcsúmat ajánlom asszonyom!

Mágótsyné: Búcsúdat?

Eszterhás: Búcsúmat…Reggel eltávozom…e várból…

Mágótsyné: Ugyan s miért?

Eszterhás: Miért nagyasszony?…kérem elbocsáttatásomat…durva daróc nem illik a bíborpalást mellé…Miért is maradjak? Van itt hűség, alázatosság és engedelem! Mire nézzem én a napot e nemes várban?…Különben is ma már nagyságod eléggé megmutatta az eretnek eb előtt érzett jókedvét…

Mágótsyné finom mosollyal: És hogyan Eszterhás uram?

Eszterhás: Sok hűségemért, sok szorgalmatosságért…ha nyers is volt az, és vad is volt…megérdemeltem volna az utolsó alkalomra egy kis prezentecskét: nem áráért, értékéért, de a becsületért…

Mágótsyné hosszú csend: És ha…Eszterhás Miklósom…ha én kegyelmednek adnám…felemeli két kezét, ezt az én két gyenge asszonyi kezemet…mély csend, meg volna-e elégedve kegyelmed?

Eszterhás: egyenesen, bátran fellép a trón első lépcsőjére: Asszonyom…kire bízod magad?…az ordasra?

Magótsyné: Az ordasra!

Eszterhás: A törött kardomra?

Magótsyné: A törött kardodra!

Eszterhás: A senkire?

Magótsyné: A férfira!

Eszterhás: Egy erős asszony?

Magótsyné: Egy gyönge asszony.

Eszterhás: Egy életre?

Magótsyné: Egy halálra!

Eszterhás letérdel s ölébe hajtja a fejét: Óh én anyám…asszonyom…gyermekem…

Mágótsyné: Átöleli a fejét: Én erőm, egyenes szív, férfiam…

Mind: Mély csönd.

Kúrapataki: Leveti a köpenyt s el akar kullogni.

Eszterhás feláll az asszony mellé: Maradj!…szolgálni fogsz tovább…

- Függöny -

Forrás: Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 6. szám

Pfeifer István: Karácsonyi ének

Mint kék egekben repkedő galamb,
Ugy szárnyal, zúg és búg ezer harang,
S a hópehely pihen s mesél a fákon.
Fehér havu, szelid szavu karácsony.

Tüzes toronyba zárt zúgú tömeg.
Üvöltő nő, megpörkölt férfiarc,
Ruhátlan gyermek, őrjöngő öreg,
Süket sikoly, kábult hiába-harc.
A szél ragadja már a rőt tetőt
S végigsüvit vadul a zord romon,
A hold megáll a ritka kép előtt,
És egyre szükül a tüzes torony,
És egyre jönnek a nehéz falak,
Leizzad róluk izzadó salak;
Egymást tiporva tóduló tömeg,
Nő, férfi, gyermek, tébolyult öreg
Hiába tódul, helyre nem talál
És körbe jár a görbe hátu Bánat
S kegyetlen párja, a jégszemü Halál,
S nyomukba sírok némasága támad.

Kegyetlen kéz, ki küldöd a falat,
Megállj, vigyázz, megégeted magad,
Kegyetlen kéz, ki üzöd a tüzet,
Megállj, vigyázz, megperzsel öntüzed:
Hiszen te vagy tüzes toronyba zárva,
Te büszke győző s meztelen kis árva,
Kivül te nézed milliók baját
S belül te téped nőd kigyult haját,
Önön sebed piszkálod szennyes ujjal,
Magad kinján kacagva szörnyü gunnyal,
Magad szemét szurkálod vad vasakkal,
Magad testét sütöd tüzes salakkal:
Mert egy nagy sziv e vérező világ,
Elosztva szivek millióira
S kinlódva érzi mérgezett nyilát
A sebnek, mit hord bármely sziv-fia.
Egyetlen torzult arc a fájdalom,
Csak könnye ül ki millió szemen,
S habár ha kél, a könnyt nem láthatom,
Bús gördülését mindig érezem.

Ó nyisd ki hát szemed s tekints magadba,
Ó nyisd ki már szemed s ismerj magadra,
Ó nézd, ó nézd, csak önmagad ölöd,
A tested egy, milljom csak köntösöd,
Ha érzed ezt, ha érted és ha látod:
Megváltod igy a vért siró világot,
S hiába nem száll zöld gallyal galamb
És nem hiába bug ezer harang:
Zúgó zenéje szárnyán száll szavunk:
Mindnyájan egyek – emberek vagyunk.

Mint messzi párját hívó hű galamb,
Könyörögve zúg és búg ezer harang
S a hópehely pihegve vár a fákon.
Kegyelmet búsan kolduló karácsony.

De nincsen fül, ki hall, és szem, ki lát,
Kéz, mely kihuzza önszive nyilát.
Mint rossz fiúk, a vad gyerek-szivek
Gyötrik a vérző nagy szülő-szivet
S rossz testvérként zúgják sok sziv-fivérnek:
Ember csak én vagyok, csak én, te féreg!

Megrázza búsan őszülő fejét
A tél és nem találja meg helyét.
A szél elnyelte a harang szavát,
Az éhes farkas falja önfaját,
S a pap hordozza a feszületet
S hivőn papol: Jézus megszületett.

Mint párjavesztett reszkető galamb,
Ugy búg zokogva, zengve sok harang
S a hópehely pihegve sír a fákon:
Kegyelmet, ó,
Hiába kolduló,
Szegény, szelid, halk, haldokló karácsony.

Budapest, 1918. XII/23.

Pfeifer István hagyatékából

Forrás: Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 24. szám