Aludjatok, vágyak,
Ne zokogjatok,
Csicsíjja, ti bágyadt,
Rekedt sóhajok!
Szállni a magasba
Minek már, minek már,
Te szív, árva, balga,
Pihenj már, pihenj már!
Aludjatok, vágyak,
Vár az alkonyat,
Fáradtak a szárnyak,
A nagy árny fogad,
Szállni a sötétbe,
Minek már, minek már,
A nótának vége,
Pihenj már, pihenj már!
Szent Mihály
Arisztotelész: Az igazságosságról
Arisztotelész : Nikomakhoszi etika, ötödik könyv, részlet
Az így értelmezett igazságosság, nem csupán része az erénynek, hanem maga a teljes egészében jelentkező erény, és az ennek ellentétét alkotó igazságtalanság is nem csupán része a lelki rosszaságnak, hanem maga a teljes egészében jelentkező lelki rosszaság. S mégis különbség van az erény, és az effajta igazságosság között, mint ezt a mondottak is elárulják: bár az igazságosság ugyanazt jelenti, mint az erény, lényegét tekintve mégsem ugyanaz, mint az erény, hanem csupán máshoz való viszony alapján: igazságosság, amennyiben pedig ilyen és ilyen lelki alkat, minden további meghatározottság nélkül: erény. Ámde mi azt az igazságosságot keressük, amely csupán része az erénynek. Mert állításunk szerint, van ilyen is. Hasonlóképpen a részjelenségként értelmezett igazságtalanságról kívánunk vizsgálódni. S hogy csakugyan van ilyen, azt a következők mutatják: aki az erkölcsi silányság egyéb fajtáit árulja el tevékenységében az igazságtalanságot követ ugyan el, de nem mutatkozik kapzsinak, pl. ha gyávaságból eldobja a pajzsát, vagy rosszmájúságból másokat megrágalmaz, vagy nemtelen fösvénységből senkit sem támogat pénzzel; viszont ha valaki kapzsi is, nem bűnös az imént említett egyik hibában sem, sőt, valamennyiben, egész biztosan nem bűnös; de azért mégiscsak lelki rosszaságból cselekszik így – hiszen ezért rójuk meg -, éspedig igazságtalanságból. Tehát mégiscsak van egy másfajta igazságtalanság is, amely a teljes egészében jelentkezőnek csak egy része, s van olyan igazságtalan dolog is, amely a teljes egészében jelentkező s a törvénnyel ellenkező igazságtalan dolognak csak egy része.
Pascal: Nagyság és alacsonyság
Gondolatok, 418. töredék
Veszedelmes dolog túlságosan meggyőzni róla az embert, mennyire egyforma az állatokkal, ha egyúttal nem mutatunk rá nagyságára is. Ugyancsak veszedelmes az is, ha túl sokat hangoztatjuk nagyságát, de hallgatunk gyarlóságáról. Még ennél is veszedelmesebb, ha mindkettő felől tudatlanságban hagyjuk. Az viszont nagyon a hasznára válik, ha mind a kettőre emlékeztetjük.
Nem helyes, ha az ember azt hiszi magáról, hogy állat, vagy angyal, s az sem, ha sem nagyságáról, sem alacsonyságáról nem vesz tudomást – neki tudnia kell mindegyikről.
Lev Tolsztoj: Két világ
Különös, hogy a körülöttünk élő emberek között gyakran hallgatnunk kell, olykor csak az időben és térben távol levőkkel (a lelki társakkal) beszélgetünk. Jóllehet, ez a szféra nem a világ látható és közvetlenül érzékelhető szintje, mégis létezik. Mert létezik egy világ, amelyben élünk, és létezik egy másik világ, amely által többek és jobbak leszünk az élhető világban.
Az emberi lét titka nem abban rejlik, hogy éljünk, hanem abban, hogy miért éljünk. Az ember, ha nincs szilárd elképzelése arról, hogy miért éljen, nem hajlandó élni, és inkább elpusztítja magát, semhogy e földön maradjon, még ha csupa kenyérrel rakják is körül.
Seneca: Birtoklás
Gyakran annak van a legnagyobb ára, amiért semmit sem kapunk. Mutathatnék neked sok mindent, amit ha megszerzünk, elfogadunk, kicsavarja kezünkből a szabadságot. A magad ura lehetnél, ha ez a sok minden nem volna a miénk…
Vedd szemügyre mindazt, ami az őrültségbe sodorja az embert, aminek vesztét könnyekkel siratja; megtudod majd, nem a kár kellemetlen, hanem a kárról alkotott elképzelés.
Hogy valami elveszett, senki sem érzi, csak rágódik rajta. Ha önmagadat birtoklod, semmit sem vesztettél el. De hány embernek sikerül önmagát birtokolnia?
Dosztojevszkij: Az emberi lét titka…
Az emberi lét titka nem abban rejlik, hogy éljünk, hanem abban, hogy miért éljünk. Az ember, ha nincs szilárd elképzelése arról, hogy miért éljen, nem hajlandó élni, és inkább elpusztítja magát, semhogy e földön maradjon, még ha csupa kenyérrel rakják is körül.
Márai Sándor: A lustaságról
Kétféle lustaság van: vízszintes és függőleges.
Van ember, aki csak élete nagy távlataiban lusta; a tervekben; abban, hogy elodázza elhatározásait, döntéseit; lustán építi fel élete munkáját, mindent az időbe épít, a nagy messzeségbe.
Aztán van a másik, a függőleges lustaság, amikor a pillanat előtt maradunk lusták, amikor nem gondoljuk, mondjuk, vagy cselekedjük azt, amit abban a pillanatban lehetne. Nem nyújtjuk ki a kezünket valami után, amit megszerezhetnénk, különösebb fáradság nélkül, s később talán csak nagy áldozatokkal tudunk megszerezni, nem megyünk a telefonhoz, nem írjuk meg a levelet, vagy nem jegyezzük fel a gondolatot, rögtön akkor, abban a pillanatban. Ez az utóbbi fajta lustaság a veszedelmesebb. Ilyen elmulasztott, lustán elhanyagolt pillanatokon múlik az élet.
Forrás: Gondolkodó
Az Egyfejű Királyfi elment a Hétfejű Sárkányhoz, és így szólt hozzá:
- Otthon a gyűlésen arról beszélgettünk, hogy miért van neked hét fejed. Amikor nekünk csak egy van! Nos?
- Így születtem – felelte a Sárkány jóindulatúan. – Nekünk, sárkányoknak hét fejünk van.
- Ez nem mentség – replikázott a Királyfi. – Sőt annál rosszabb rád nézve. Mert ha szerezted volna valahol azt a rusnya hét fejedet, akkor ezt talán mi is megtehetnénk. De így reménytelenül egyfejűek maradunk mindörökre!
- Minek nektek ennyi fej, ha rusnyának látjátok? Miért irigyled?
- Irigyli a nyavalya. Boldog vagyok, hogy csak egy fejem van!
- Hát akkor?
- Hát akkor még jobban idegesít minket, hogy ezzel a hét fejeddel rontod a közízlést, és elszívod előlünk a levegőt.
- Levegőből van elég – mondta a Sárkány. – Jut belőle nektek is, nekem is.
- Csak egy rossz szagú, Hétfejű Sárkány beszélhet ilyen demagóg módon! – mondta a Királyfi. – Hát tényleg nem akarsz olyan szép egyfejű lenni, mint mi valamennyien? Elkülöníted magad? Azt hiszed, hogy különb vagy nálunk?
- Nem gondolom, hogy különb vagyok nálatok. Csak egyszerűen így nézek ki.
- És hét kalapod is van – vádaskodott tovább a Királyfi. – Nekünk meg csak egy.
- Ti is vásárolhattok hét kalapot. Sőt hetvenhetet is.
- De nem hordhatjuk egyszerre mind a hetet. Te pedig igen.
- De nektek nincs is szükségetek rá, mert csak egy fejetek van. Hordjatok mindennap más kalapot.
- Elég volt a pimaszságból! – háborodott fel a Királyfi. – De adok neked még egy utolsó lehetőséget, hogy kimagyarázkodj. Mire használod a hét fejedet?
- Látod, ez az! – könnyebbült meg a Sárkány. – Elárulok neked egy titkot: én mind a hét fejemmel másképp látom a világot.
- Micsoda? – ámult el a Királyfi.
- Bizony. A világ nagyon nagy és bonyolult. Nem fér be egyik fejembe sem egészen. Ezért mindegyik fejemmel másik oldaláról veszem szemügyre, és más érdekeset fedezek fel benne.
- Te szélhámos! Hát nem tudod, hogy az igazság egy és oszthatatlan?!
- Ha egy fejjel gondolkozunk róla, akkor igen. De látod, én a hét fejemmel rájöttem arra, hogy annyi igazság van, ahány nézőpontból vizsgáljuk a dolgokat. Mindegyik fejem tud egy részigazságot. A hét együtt tudja az egészet.
- Én például szép vagyok és okos és jó és erős? – kérdezte a Királyfi.
- Ha ezzel a fejemmel nézlek, akkor igen.
- És ha azzal a másikkal?
- Akkor például már nem vagy annyira erős, mert vannak nálad erősebbek is. Hozzájuk képest kifejezetten gyenge vagy.
- De okos?
- Ez a harmadik fejem úgy látja, hogy okos vagy ugyan, de mégis nagyon keveset tudsz ahhoz képest, amit tudni lehet. Akár butának is gondolhatlak.
- De szép vagyok?
- Nézd, ez a negyedik fejem mindent nagyon közelről lát. Így nem vagy olyan szép. Például nagy lyukak vannak a bőrödön, tele faggyúval és szőrtüszőkkel. Ez az ötödik fejem pedig messziről néz. Olyan messziről, hogy csak egy pirinyó pontnak lát a mindenségben. Így sem vagy szép.
- Fantasztikus! De remélem, mindegyik fejeddel igencsak jónak látsz.
- Ezzel a hatodikkal – felelte a Sárkány feszengve – az a gyanúm támad, hogy nem vagy mindig jó. Néha hiú vagy, önző és erőszakos.
- És milyennek lát a hetedik fejed?
- A hetedik fejemmel egyáltalán nem látlak – felelte a Sárkány szomorúan. – A hetedik fejem máshová figyel.
- Nincs több dobásod, te büdös himpellér! – mondta a Királyfi határozottan. – De egy kis műtéttel majd segítek rajtad!
Ezzel levágta a Sárkány hat fejét, csak a legelsőt hagyta meg.
- No, most milyennek látsz?
- Furcsa – mondta a Sárkány. – Most ezzel az egy fejemmel látlak sokféleképpen. Okosnak és butának, szépnek és csúnyának, erősnek és gyengének, jónak és gonosznak egyszerre. Valószínűleg ilyen vagy.
Ekkor a Királyfi levágta a Sárkány hetedik fejét is. Rögtön úgy érezte, hogy tisztább lett a levegő a világon.
Forrás: SzePi
Hugonnay Vilma egygrófi család ötödik gyermekeként született, 18 éves korában férjhez ment, és három gyermeket szült. Mivel 1869-től kezdve a zürichi egyetemen már nők is tanulhattak, 1872-ben – családja beleegyezésével – beiratkozott, és 1879-ben orvosi diplomát szerzett. 1880-ban hazatért, de diplomáját külön kérelme ellenére sem fogadták el, így sokáig csak bábaként tevékenykedett a világhírű szülész-nőgyógyász, dr. Tauffer Vilmos professzor mellett. Szülésznői munkája mellett ismeretterjesztő és felvilágosító jellegű könyveket kezdett írni. 1897-ben végül Magyarországon is orvosdoktorrá avatták, és ezt követően oktatással foglalkozott. Az 1907-ben megjelent, elsősorban női és gyermekbetegségekkel, valamint a szülészettel és gyermekápolással foglalkozó, “A nő mint háziorvos” című könyvét sokáig az egészségápolás kézikönyvének tekintették. Egyik alapítója volt az Országos Nőképző Egyesületnek, hatékonyan küzdött a nők oktatásáért és a nemüknek megfelelő foglalkoztatásért.
|
Vedd ki a magad részét minden igaz, becsületes, jogos küzdelemből.
Állj a védtelenek, gyengék közé; az erősek, hatalmasok oldalán harcolni nem virtus.
Ha a vadász fegyvert fog a nyúlra, a nyúl pártján vagyok, ha a nyúl a káposztába harap, a káposztáén.
Semmit meg ne kívánj, ami becsületes munkával el nem érhető.
Jézus tanítványa voltam,
Gyermekekhez lehajoltam, A szívemhez felemeltem, Szeretetre így neveltem…
A gyermekkönyv, az ifjúsági könyv a legnehezebb faja az irodalmi műnek.
Ide nem elég erős írói tehetség. A legzseniálisabb író is kudarcot vall, ha tehetségéhez nem járul mélységes mély kedély, s mindenek felett: a gyermekvilágnak erős szeretete.
Csak az a valamennyire egész ember, kinek könnyű a toll,
s nem nehéz a kasza. |
|
Benedek Elek Édes anyaföldem! című önéletrajzi regénye nyomán elmesélte Mészely József
Benedek Elek Édes anyaföldem! című önéletrajzi regénye nyomán elmesélte Mészely József
|
Benedek Elek
Benedek Elek nyomán
Benedek Elek
|
Eltünt, eloszlott, semmiségbe szállón,
És elborult a hold. Magam valék.
Ki tudhatná, való volt ez vagy álom?
Már szívemet nem érzem, nem találom,
És fáradt testem könnyű, mint a lég.
Meseországban, csodaszép mezőben,
Az életemnek legvégin vagyok …
Csillag ragyog.
Kint állottam a régi, roskadt temetőben
Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 5. szám
Bíró László József nyughatatlan ifjúkorában szinte az összes létező szakmában kipróbálta magát. A későbbi feltaláló az orvosi egyetemen kezdett, majd foglalkozott grafológiától kezdve a festészeten át az autóversenyzésig nagyjából mindennel. 1932-től több folyóiratnak és lapnak volt munkatársa, így került a nyomdák közelébe. Ott aztán addig-addig nézegette a nyomdagépeket, míg kitalálta, hogyan lehet összeállítani a folyamatosan író tollat egy tintával töltött hengerből és egy golyóból. 1938-ban két szabadalmat is bejegyeztetett Magyarországon a folyamatosan fejlesztett toll-találmányaira, a gyártáshoz folytatott kísérleteket azonban már külföldön végezte. Párizson keresztül Argentínába vezetett az útja, és használható, ma is ismert golyóstollára is itt kapott szabadalmat 1943-ban. A sok más találmánnyal is rendelkező Bíró Buenos Airesben hunyt el 1985-ben. Elismertségét bizonyítja többek között, hogy választott hazájában az ő születésnapja, szeptember 29. az Argentin Feltalálók Napja
——————–
Amikor az 1920-as években újságírással foglalkozott, olyan nagy nevű lapoknak dolgozott, mint a a Pesti Napló vagy a Pesti Hírlap. Többek között e lapok szépirodalmi rovataiban publikált Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes. A budapesti Fészek klubba járt, ahol Molnár Ferenc valamint Heltai Jenő művésztársaságának kedvelt tagja volt.
Sokrétű és szerteágazó érdeklődése ellenére, Bíró László József elsősorban mégiscsak feltaláló volt. Legismertebb találmányához, a golyóstollhoz is újságírói hivatása vezette el. Azonban mint minden találmánynak, így a golyóstollnak is voltak korábbi elődei.
Az első író-toll a tintába mártott madártoll volt.
Szükséges volt a folyamatos írás érdekében meghosszabbítani a két tintába mártás közötti írásra használt időt, valamint megszüntetni a tinta szétfröcskölődéséből adódó szennyeződést, és tökéletesíteni az íróeszköz kezelhetőséget.
- A korai 1800-as években jelent meg az első szabadalom egy olyan tollra, mely magában hordozta a tintát.
- 1884-ben L.E.Waterman, egy New York-i biztosítási üzletember készítette el az első töltőtoll terveit, mely az elkövetkező 60 év meghatározó íróeszközévé vált. Négy nagy gyár uralta a piacot: a Parker, a Sheaffer, a Waterman és a Wahl-Eversharp.
- 1912-ben Németországban, Wilhelm Braun is tett kísérleteket arra, hogy továbbfejlessze a töltőtollat. Sajnos a tollak csak elvben működtek, a gyakorlatban nem.
- 1924-ben G. L. Lorenz, Drezdában egy új tollat fejlesztett ki, melyet “Mungo” néven gyártottak, s mintadarabjait a Lipcsei vásáron árusították. Ezek a tollaknak azonban csak 1-2 napig voltak használhatóak.
- 1938-ban Wenczel Climes cseh feltaláló szabadalmaztatott egy új típusú tollat, mely szintén csak a tervezőasztalon működött, gyakorlatilag azonban használhatatlan volt.
Bíró László József áttanulmányozta a cseh Wenczel Climes szabadalmaztatott ötletét, majd továbbfejlesztette azt. Arra, hogy hogyan is ötlötte ki a golyóstoll elvét, többféle történet is napvilágot látott.
Egy olasz folyóirat a következőket közölte hasábjain:
“Egyszer Bíró egy budapesti teraszon üldögélt, és nézte az előtte golyózó gyermekeket. Az egyik golyó átszelt egy aszfalton összegyűlt kis víztócsát és tovább gurulva, nedves nyomot hagyott maga után az útburkolaton. Ebben a pillanatban született meg a golyóstoll ötlete …” Önéletrajzi regényében – a “Csendes forradalom”-ban – így reagált a fantáziaszülte történetre: “Elismerem, ez a feltevés valóban tetszetős… csak éppen semmi köze sincs az igazsághoz.”
Egy másik feltevés szerint, miközben felelős szerkesztője volt az “Hongrie -Magyarország-Hungary” című művészeti jellegű folyóiratnak, illetve ennek megszűnése után az “Előre” című lap munkatársa lett, nap mint nap látogatta a nyomdákat és eközben a nyomdagépek rotációs hengereinek egyenletes munkáját figyelte. Hasonló megoldásról álmodozott, de kisebb méretben és töltőtoll alakkal.
Egy újabb történet szerint találmányához az ötletet az adta, hogy egyszer az asztala lapján felborult a tintásüveg, s a kifolyt tintába guruló apró acélgolyócskák nyomot rajzoltak maguk után.
Bárhogy is történt, az 1931. évi Budapesti Nemzetközi Vásáron bemutatta egy nagyméretű golyóval ellátott ládaszignáló tollát. Ezzel nagyon rossz minőségben, és nagy méretben lehetett csak “írni”. A későbbiekben ezt a megoldást tökéletesítette, s lekicsinyített változatát már írótollként alkalmazta. Ennek működési elve a következő volt:
Egy vékony cső aljára elhelyezett egy sima felületű acélgolyót, melynek majdnem tökéletesen kellett illeszkednie a cső falához. A golyó fölé a csőbe tintát, később speciális festéket öntött. Ahogy a tollat végighúzták a papíron, a golyó elfordult, s tintát szívott magával a felső részről, melyet aztán a golyó a papírra préselt.
Forrás: Világhíres Feltalálóink
Zola a naturalizmus egyik megteremtője és legfőbb képviselője az európai regényirodalomban. Első novelláskötete még fantasztikus – romantikus történetek gyűjteménye. 1871-ben kezdte meg nagyszabású, 20 kötetes regényciklusát, a Rougon – Macquart sorozatot, amelyben az emberek életének, cselekedeteinek magyarázatát az ősöktől örökölt adottságokban és a társadalomban, valamint a környezet alakító hatásában kereste. Művei végeredményben a kor társadalmának realista, leleplező erővel megrajzolt képét adták. Materialista világnézetének főbb gondolatait fogalmazta meg a négy evangéliumnak nevezett sorozat három elkészült regényében: Termékenység, Munka, Igazság. Ez utóbbi regénye a Dreyfus-ügy története, amelyben jelentős szerepet vállalt azzal, hogy megindította a per újrafelvételéhez vezető mozgalmat, amikor 1898. január 13-án híres nyílt levelét közzétette a köztársasági elnökhöz címezve: “J’accuse…”, azaz “Vádolom…” címmel. Híres regényei – Patkányfogó, Germinal, A pénz, Párizs gyomra, Mouret abbé vétke, Hölgyek öröme, Nana – közül többet megfilmesítettek.
Tisztes úriház
ÉMILE ZOLA
[részlet] Maguk azt sem bánnák, ha mezítláb járkálnék az utcán! Pedig hát ha valakihez egy nő tartozik, már a jóérzés is azt diktálja, hogy etesse és ruházza. De ezt soha, egy férfi sem képes megérteni.
Éjfélt ütött az óra. Octave fáradtan álldogált, félve fülelt, hogy mikor hallja meg Berthe szoknyájának suhogását a szűk folyosón. Fél egykor már valósággal szorongás gyötörte, egy órakor azt remélte, hogy megmenekült, de megkönnyebbülésébe valami titkos harag vegyült, a férfi bosszúsága,
akiből egy asszony bolondot csinál.
Mikor azonban ásítozva elszánta magát, hogy levetkőzik, felhangzott a három könnyed koppantás. Megérkezett Berthe. Octave bosszankodott, de hiúságának mégiscsak hízelgett a dolog, és karját kitárva ment Berthe elé. De az asszony eltolta magától, reszketve hallgatózott a sebtében becsukott ajtónál.
– Mi baj van? – kérdezte Octave fojtott hangon.
– Nem tudom, félek, olyan sötét a lépcsőház, azt képzeltem, hogy valaki jön utánam… Istenem, milyen őrültség egy ilyen kaland! Egészen biztos, hogy valami baj ér bennünket!
Mindketten megdermedtek ettől a gondolattól. Meg sem csókolták egymást. Pedig Berthe nagyon bájos volt fehér pongyolájában, tarkóra csavart aranyfényű hajával. Octave nézte, és sokkal szebbnek találta, mint Marie-t, de már nem kívánta, jelenléte csak teher volt számára. Berthe leült, hogy kicsit kifújja magát. Egyszerre csak úgy tett, mintha nagyon megharagudnék, megpillantott az asztalon egy dobozt, és rögtön kitalálta, hogy csak az a csipkesál lehet benne, amiről már egy hete beszél.
– Elmegyek – jelentette ki, de még csak fel sem állt.
– De miért?
– Talán azt képzeled, hogy eladom magam? Állandóan sértegetsz, megint elrontod minden örömömet, ezt az éjszakát… Miért vetted meg? Hiszen megmondtam, hogy ne merészeld!
Felállt és végül mégiscsak beleegyezett, hogy megnézze, de amikor levette a doboz tetejét, olyan csalódást érzett, hogy méltatlankodva kiáltott fel:
– Hiszen ez nem is chantillyi csipke, hanem lamai!
Octave, aki mostanában kevésbé volt bőkezű az ajándékozásnál, valóban engedett a fösvénység kísértésének. Magyarázgatni kezdte, hogy a lamai csipke is lehet gyönyörű, ez itt éppen olyan szép, mint egy chantillyi, dicsérte az árut,
mintha csak a pult mögött állna,
rábeszélte, hogy tapogassa meg a csipkét, esküdözött, hogy örökké eltart. De Berthe csak a fejét rázta, majd megvetően szakította félbe:
– Hát persze, ez száz frankba kerül, a másik meg háromszáz lett volna.
És amikor látta, hogy a férfi elsápadt, enyhíteni akart a szavaim, és hozzátette:
– Mégis nagyon kedves tőled, köszönöm… Nem a pénz teszi az ajándékot, hanem a szándék.
Megint leült. Csend volt. Octave egy kis idő múlva megkérdezte, nem feküdnének-e le. De igen, hogyne, majd lefekszenek. Csakhogy ő még most is olyan izgatott, olyan buta rémület fogta el a lépcsőházban. És megint a félelemről beszélt, hogy milyen nyugtalan Rachel miatt, elmesélte, hogy meglátta Auguste-öt, amint az ajtó mögött a cselédlánnyal suttogott. Pedig olyan könnyű lenne megfizetni a lány hallgatását, csak néha-néha kellene öt frankot adni neki. De persze ehhez öt frank kellene, és neki soha nincs pénze, neki semmije sincs. Hangja érdessé vált, a kendőről nem beszélt ugyan, de csalódása annyi haragot, annyi keserűséget váltott ki belőle, hogy végül a szeretőjét is azokkal az örökös szemrehányásokkal halmozta el, melyekkel a férjét szokta gyötörni.
– Hát élet ez? Az embernek soha egy garasa, a legkisebb csacsiság miatt is nyelni kell, megalázkodni… Már torkig vagyok az egésszel! Torkig!
– Octave a mellényét gombolta ki, és közben fel-alá járkált, de most az asszony elé állt, úgy kérdezte:
– Tulajdonképpen miért mondod nekem mindezt?
– Hogyan? Hogy miért mondom? Végtére is vannak dolgok, amelyeket már a tapintat is sugallhatna magának, hogy ne nekem kelljen pirulva előhozni ilyesmit. Magának már réges-régen meg kellett volna vásárolni azt a lányt, hogy nyugodt lehessek felőle.
Elhallgatott, majd elnéző gúnnyal hozzáfűzte:
– Ez talán mégsem tette volna tönkre magát.
Újból csend lett. Octave fel-alá járkált, és megjegyezte:
– Sajnálom, hogy magának nem vagyok elég gazdag!
Erre már elmérgesedett a hangulat, és olyan kíméletlenül veszekedtek, mintha csak házastársak lennének.
– Miért nem mindjárt azt mondja, hogy a pénzéért szeretem! – kiabált Berthe nyersen, ahogyan az anyjától megtanulta, és önkéntelenül is az anyja megszokott kifejezéseit használta. – Persze, én pénzéhes asszony vagyok! Mi? Hát igenis szeretem a pénzt, mert józan asszony vagyok! Mondhat, amit akar,
a pénz mégiscsak pénz.
Ha volt egy frankom, másoknak mindig azt mondtam, hogy kettő van, mert az ember inkább irigyeltesse, mint sajnáltassa magát.
Octave csüggedten szakította félbe, a hangja elárulta, hogy már csak békességre vágyik:
– Ide hallgass, ha téged ennyire bosszant, hogy a a sál csak lamai, kapsz egy chantillyit is.
– Eh, a maga sálja! – folytatta Berthe végleg nekivadulva. – Fütyülök a maga sáljára! Egészen más bánt engem, érti?… Hiszen maga pont olyan, mint a férjem! Maguk azt sem bánnák, ha mezítláb járkálnék az utcán! Pedig hát ha valakihez egy nő tartozik, már a jóérzés is azt diktálja, hogy etesse és ruházza. De ezt soha, egy férfi sem képes megérteni. Ha én annyiban hagynám, hát maguk felől akár egy szál ingben is mászkálhatnék!
Octave-ot teljesen kimerítette ez a viharos családi jelenet, egy szóval sem válaszolt, megfigyelte, hogy Auguste néha így szabadul meg az asszonyától. Lassan levetkőzött, várta, hogy majd csak lecsillapul a vihar. Vetkőzés közben balsikerű szerelmi ügyeire gondolt. Pedig ezt az asszony olyan forrón kívánta, még a terveit is halomra döntötte miatta. Nos hát, a forrón kívánt asszony itt van a szobájában, de csak veszekszik, elveszi az éjszakai nyugalmát, úgy viselkedik, mintha már legalábbis féléves házasok volnának.
– Nem lenne jobb, ha lefeküdnénk? – kérdezte Octave. – Annyi örömet vártunk ettől az éjszakától! Olyan csacsiság azzal tölteni az időt, hogy kellemetlenkedjünk egymásnak!
Csupa békülékenység volt, vágytalanul, de udvariasan át akarta ölelni. Berthe ellökte magától, és könnyekbe tört ki. Octave már csak egyet kívánt, mielőbb legyen vége az egésznek. Dühösen rúgta le a cipőjét, elhatározta, hogy akár Berthe nélkül is lefekszik.
– Talán még azt is hánytorgassa fel, hogy eljárogatok hazulról – mondta zokogásba fúló hangon. – Vesse a szememre, hogy túl sok pénzbe kerülök… Tudom jól, hogy az egész amiatt az átkozott kendő miatt van. Ha bezárhatna egy ládába, hát tudom, hogy megtenné. Barátnőim vannak, igenis eljárogatok hozzájuk, ez talán mégsem bűn… Ami meg a mamát illeti…
– Na, én lefekszem – mondta a férfi, és bedobta magát az ágyba. – Vetkőzz le, s hagyd a mamádat, de annyit mondhatok, hogy csúnya egy természetet örököltél tőle.
Berthe gépiesen vetkőzni kezdett, közben egyre izgatottabban, egyre hangosabban beszélt:
– A mama mindig megtette a kötelességét, maga meg itt ne kritizálgassa! Megtiltom, hogy a nevét is ki merje ejteni!… Még csak az kellene, hogy a családomat sértegesse!
Az alsószoknyájának szalagja csak nem akart kibomlani, dühösen tépte le a csomót, azután az ágy szélére ült, és a harisnyáját húzta le.
– Jaj, mennyire sajnálom, hogy gyenge voltam magával szemben! Az ember jobban meggondolná az ilyesmit, ha mindent előre látna.
Most már csak egy szál ing volt rajta, lába, karja csupasz volt, de az ing különben is alig takarta a gömbölyű asszonyka meztelenségét. Haragtól pihegő keble kibuggyant a csipkék közül. Octave, aki eddig duzzogva a fal felé fordult, most egyszerre az asszony felé fordult.
– Szóval sajnálja, hogy belém szeretett?
– Bizony sajnálom, hiszen maga képtelen arra, hogy megértse a szívemet!
Most szembefordult, közelről nézték egymást, ádáz arcukon nyoma sem volt a szerelemnek. Berthe a lefeküdni készülő asszony bájos mozdulatával hajolt előre, behajlított lábát felemelte az ágy szélére, a keble megfeszült, de Octave meg sem látta a rózsaszínű testet, hátának lágyan hajló vonalát.
– Ó, istenem, ha elölről kezdhetném! – tette még hozzá Berthe.
– Akkor persze valaki mással kezdene, mi? – mondta Octave hangosan és durván.
Berthe elnyújtózott mellette a takaró alatt, és éppen ilyen ingerült hangon akart visszavágni, mikor ökölcsapások döngették meg a szobaajtót. Rémülten hallgattak el, mozdulatlanul, dermedten feküdtek, egy pillanatig nem voltak képesek felfogni, hogy mi történik.
Fojtott hang szólalt meg:
– Nyissátok ki! Úgyis tudom, hogy henteregtek! Nyissátok ki, vagy összetörök itt mindent!
A férj hangja volt.
Forrás: Émile Zola, Tisztes úriház, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1987.
- Erdő, erdő rengeteg,
Hogy folyik az életed,
Mert sok idő elszaladt,
Mióta nem láttalak,
S mióta lábam bejárt
Messze földet , hét határt.
- Mint rég, úgy folyik sorom,
A zimankót hallgatom,
Hogy’ szaggatja ágaim,
Eldugja patakjaim,
Torlaszolja útjaim,
És elűzi dalaim.
Mint rég, úgy folyik sorom
Forrás táján hallgatom
Nyáron a dojnát, melyet
Én adtam mindenkinek,
S míg a korsajuk telik,
Asszonyok énekelik.
- Hej, szelíd folyóju erdő,
Az idő megy, az idő jő,
Te vénülni mégse fogsz,
Egyre csak fiatalodsz.
- Az idő? Évezred óta
Nézek csillagfényü tóba,
S mostoha vagy jó időben
Lombom, ágam zúg a szélben,
S jó idő vagy mostoha,
Nékem folyik a Duna.
Csak az ember változó,
A világban bujdosó.
De helyünk mi el nem hagyjuk,
Változatlanul maradtunk:
Folyamaival a tenger,
A föld sivatag terekkel,
Holdvilágostul a Nap,
Erdőstül a sok patak.
(1967/1974)
Jékely Zoltán fordítása
| H | K | S | C | P | S | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| « aug | okt » | |||||
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
| 28 | 29 | 30 | ||||
,,A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle. Mert amikor bennünket elküldtek, az útrabocsátó Hatalom így szólt:
Rádbízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit, segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy, mint magadra, és ne hagyd a sötétségben elmerülni. Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ tied. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg, senki se tiltja, de jaj, neked, ha magadnak tartod.
Elbocsátlak téged is, mint mindenkit: felelős vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. Most eredj és élj, mert a világ a tied!''
,,Ha nézed a világot, a világ visszanéz. Azt mondod: Összevisszaság. Ő feleli: Teljes egész.''
,,Azt mondom: Csupa valótlan, a semmiség ragyog. Ő feleli: Nézd meg jobban, a valóság én vagyok.''
Egy toleráns személy minden helyzetben rendelkezik az elfogadás és az alkalmazkodás erejével. Aki toleráns, az nyugodt és elégedett. Ahol a szeretet igazi, ott a toleranciának nincsenek határai. A különböző vélemények és lehetőségek értékelése adja az élet sokszínűségét. 
Az élet egyetlen - ezért vedd komolyan!
Az élet szép - csodáld meg!
Az élet boldogság - ízleld!
Az élet álom - tedd valósággá!
Az élet kihívás - fogadd el!
Az élet kötelesség - teljesítsd!
Az élet játék - játszd!
Az élet vagyon - használd fel!
Az élet szeretet - add át magad!
Az élet titok - fejtsd meg!
Az élet ígéret - teljesítsd!
Az élet szomorúság - győzd le!
Az élet dal - énekeld!
Az élet küzdelem - harcold meg!
Az élet kaland - vállald!
Az élet jutalom - érdemeld ki!
Az élet élet - éljed!
A mosoly nem kerül semmibe.
Gazdaggá teszi azokat, akik kapják, s nem lesznek szegények azok, akik adják.
Tartama mindössze néhány pillanat, de szinte egy örökkévalóságon át kell készülni rá.
Senki sem olyan gazdag, hogy megvehetné, senki sem oly szegény, hogy ne érdemelné meg.
A mosoly pihenteti a fáradtat, felbátorítja a félénket.
Nem lehet sem megvásárolni, se kölcsönadni, se ellopni, mert ez olyan valami, aminek csak akkor van értéke, ha adják.
Ha találkozol valakivel, aki nem tud többé mosolyogni, légy nagylelkű: ajándékozd meg mosolyoddal, mert ez senkinek sem olyan fontos, mint éppen annak, aki nem képes mosolyát másnak adni.
Tudjuk megbecsülni, s ha kell dicsérni mások kiválóságát. Ami igazán jó, ami igazán nagy - ritka; de látni, felismerni a kiválóságot, nagy lélekre vall. A más iránt érzett megbecsülés egy neme az önbecsülésnek. Aki ismerni szeretné a többieket, legelőször ismernie kell önmagát. Az önismeret az ember fokmérője. Az okos ember tudja, hányadán állnak a dolgok, s hol a helye a világban - ez megvédi szívét a lassan, vagy a soha be nem gyógyuló sebektől, és szellemét az emberhez méltatlan gondolatoktól.
Csonka ember az, és üres az élete - bármily gazdag külsőleg -, ha nincs érzéke a művészetekhez.
A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik.
A zene rendeltetése: belső világunk jobb megismerése, felvirágozása és kiteljesedése. A népek legendái isteni eredetűnek tartják. S ahol az emberi megismerés határait érjük, ott a zene még túlmutat rajtuk, olyan világba, melyet megismerni nem, csak sejteni lehet. Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.
Nem az a boldog, akit a tömeg annak nevez, akihez özönlik a pénz; hanem az, aki minden javát a lelkében hordozza, szálegyenesen kimagaslik, eltapossa a bizonytalanságot, senkivel sem cserélne sorsot, embernek egyedül emberi oldalát értékeli. A természetet fogadja el tanítójául, az ő törvényei szerint formálódik, és úgy él, ahogy a természet előírta: biztos ítéletű, rendületlen, rettenthetetlen; megmozdíthatja valamilyen erő, de fel nem kavarhatja. Ha a sors hatalmas erővel a lehető legártalmasabb dárdáját röpíti felé, eltalálja ugyan, de nem sebzi meg.
Az ember önmagában képtelen arra, hogy maradandóvá tegye az élet szépségeit. Hogy megfogja és kiértékelje azt, ami az életben szép, jó, kellemes és megnyugtató. Nem mintha nem látná meg. Meglátja, csakhogy nincs mit kezdjen vele. (...) Legalább két ember együttes érzése kell ahhoz, hogy a szép szép legyen, s az öröm öröm.
_________________________
Az emberek játszanak a szavakkal. Úgy éppen, mint a gyermekek a játékkockákkal. Csakhogy a szavak veszedelmesebbek, mint a játékkockák. Nem lehet összeszedni őket, és elrakni a ládába, ha rosszul sikerült a játék. A szavak örökre ott maradnak, ahová az első pillanatok hangulatában helyeztük őket. Láthatatlanok és megfoghatatlanok, és ezért nem lehet kijavítani a hibát, amit elkövettünk velök. Az emberek hihetetlenül könnyelműen játszanak a szavakkal.
