Kétségbeesve kérdezik az embertől, “te, mi az, hat betű, szoba közepén áll, esznek rajta, és a vége: sztal?”
Mióta a világ legnépszerűbb lapjai egyre-másra hirdetik a nagy rejtvényversenyeket, rejtvényderbiket – Amerikában ötvenezer dolláros keresztrejtvény-versenyt tartottak – a dolog kezd izgatni. A régi könyv- és sósborszeszdíjak kora lejárt, ma autót, családi házat, helyes kis birtokot, életjáradékot és negyvenkettes ágyút sorsolnak ki a nyerők között – előrelátó embernek, aki előtt nem közönyös saját és családja jövője, komolyan illik foglalkozni ezzel a tudománnyal, mely szerencsés esetben satöbbi… A többi pálya még ennyire se biztos.
Komolyan munkához láttam.
Tanulmányozni kezdtem a helyi és külföldi rejtvényújságokat és újságrejtvényeket. Megpróbáltam egységes elvet találni, amelynek alapján úgy a szerkesztés, mint a megfejtés általános kulcsa a kezembe kerül: otthonosan tudok mozogni abban a labirintusban, ahol a szó képet, a kép pedig szót jelent.
A legnehezebb problémákat játszva, ránézéssel fejtettem meg, elképesztve a nehézfejűeket, akik kétségbeesve kérdezik az embertől, “te, mi az, hat betű, szoba közepén áll, esznek rajta, és a vége: sztal?”
A végén ott tartottam, hogy nem is kellett rejtvénynek lenni egy ábrának ahhoz, hogy megfejtsem. Egyszer egy rejtvényszerkesztő nevetve mesélte el nekem, hogy hirtelen kifogyván az anyagból, lapzártakor egy közönséges, külföldi lapból kivágott rajzot adott le, amin csak egy ház állt, semmi más. Gondolta, majd utóbb kitalál valamit, mint megfejtést: “Kemény (kémény) Simon”. Ekkor támadt az a gondolatom, hogy a rejtvényt nem is kell szerkeszteni, a világ minden tárgya és rajza és ábrája rejtélyes problémává lesz, ha nem annak nézem, ami, hanem valami titkos tervet teszek fel mögötte. (Így tette például a világ egyik legegyszerűbb és legátlátszóbb jelenségét, a nőt, rejtélynek a filozófia, holott a megoldás oly egyszerű: négy betű vízszintesen, négy függőlegesen, s kész a kereszt, amit a férfinak hordani kell.)
Mert ha igaz Hamlet mondása, hogy nincs jó és rossz, csak a gondolatban, az is igaz, hogy nincs titok és megoldás, csak az elemző értelem számára.
Már-már tökéletesnek hittem magam, amikor ez történt. Valaki feladta a következő rejtvényt:
Kas saison Ka.
Három hétig törtem a fejem.
Nem tudtam megfejteni, hiába próbáltam a “saison” szót “évad”-nak magyarul, “season”-nak angolul és “Fahrzeit”-nek németül alkalmazni.
Belebetegedtem a dologba.
Egy napon ötéves unokaöcsém, aki akkor tanult olvasni, meglátta jegyzeteim közt és silabizálni kezdte.
És fél perc alatt elolvasta, magyar nyelven, így:
Kassai sonka.
Azóta nem fejtek többé rejtvényt.
Forrás: Karinthy Frigyes, Viccelnek velem, Széchenyi Kiadó, Győr, 1999.
